Ruszó újra formában!



A tavalyi amolyan teszt év után idén komolyabb célokat tűzött ki Ruszó Krisztián a VFTS-el! A kétszeres bajnok rendbe szedte a gépet, szerződtetett egy új navigátort és tiszta fejjel, új erővel vágott neki az év első versenyének Miskolcon. Az eredmény pedig nem maradt el! 

1.  Mi a helyzet a Ruszó Rally Team háza táján hogy vagytok mostanában? Milyen célokkal vágtatok neki a 2017-es évnek?

Nagyon vártuk már a szezon kezdetet mert már régen ültünk az autóban. Ózd rally már nagyon régen volt. Ha minden össze jön akkor egy teljes szezont futni a R2-ben. Az éven új navigátorral vágom neki a R2-nek Geró Gáborral.


2. Milyen most a tées, veszi a lapot, megvagy vele elégedve?

Tavaly az egy tanuló év volt mert ott még elég lassú volt az Lck vftsként 🙂
Jó pár dolgot sikerült változtatni rajta ami sokkal gyorsabbá tette az autót.
Mostanra azt mondhatom, hogy nagyon jó lett a futómű a vfts alatt.
Nagyon jól sikerült a motor beállítás amiért köszönet Orbán Norbinak és Bauer Mikinek.

3. Térjünk rá a Miskol Rallyra, nem mondhatni hogy álmosan kezdtetek az elsőn, hamar felvettétek a ritmust?

Miskolc rally-t nagyon vártuk már mert nekünk ez mondható hazai versenynek. Megpróbáltunk Lyukóbányán gyorsan kezdeni, de azért maradt benne egy pár másodperc.
A Kánói szakaszt nagyon vártuk mert nekem ez az egyik kedvenc szakaszom 🙂 nagyon jót sikerült jönni szerintem, bár volt benne egy ajándék kanyarunk ahol nagyon sokat benne hagytunk de a nézőknek biztos nagyon tetszett! 🙂
Következett a mályinkai szakasz ami ebben az irányban nagyon tetszett amire szerintem nagyon jó itinert sikerült írni. Viszont jó pár kanyarba benézegettem amit át kellett volna nyomnom emiatt szerintem maradt benne nagyon másodperc.

4. Milyen volt a folytatás volt-e bármi probléma?

A szervizben sok dolguk nem volt a fiúknak csak általános csavarok áthúzása illetve az ablakok megtisztítása.
A második kör Lyukóbányai szakaszán jött a bal első lengővilla probléma, sajnos a bánya bejáratnál két kerékre állt az autó amivel nem is volt probléma mert izgalmas volt, de amikor vissza leért a kerék az aszfaltra akkor hallottam, egy csattanást, nah ekkor mondtam is Gabinak valami elszakadt a futóműben. Innentől kezdve sajnos az összes jobbos kanyarban nagyon orrtolós lett LaCiKa. 🙂 A Kánói szakaszra érve már a bal első kerék lógott kb 8mm ki/be. De tisztában voltam vele, hogy ezzel a problémával betudjunk fejezni a versenyt.

5. Az időket nézve elég stabilan autóztatok, te is így érezted vagy igazából ezt csak az eredmények mutatják és nem volt ez ilyen sima?

Igen sikerült viszonylag stabil időket autózni. De be vallom, hogy még akartam gyorsulni de ez most nem valósult meg.

6. Az utolsó gyorson „össze volt csavarozva a lökös” az Üvegesékkel? 😀

Az utolsó szakaszt nagyon vártuk mivel a power stage pontokból minél többet szerettünk volna gyűjteni. De a bal első felső lengővilla szilent kiszakadása nem segített rajta, hogy jó időt tudjunk rajta jönni pedig szerettem volna javítani az első körhöz képest mert abban nagyon sokat benne hagytunk. Így azonos időt futottunk Üveges Sanyival. 🙂

7. Nem sokra volt az arany, de szépen csillog az ezüst is így kezdésre! Gratulálunk! Hogyan értékeled a hétvégét? A Ruszó név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez? 🙂

A Miskolc rally-n elért eredménnyel elégedettek vagyunk hisz a tavalyi kudarcok után a dobogós helyezést tűztük ki célul. Boldogok vagyunk, hogy ezt meg is valósítottuk. Igen elég szoros lett a vége mert nem csak nekünk volt technika problémánk. Igen szeretném visszanyerni a régi formámat ahogy a navigátorom mondaná, hogy Ő a régi Rali Túrás Ruszó mellett szeretne ülni! 🙂

8. Meglehet fogni az R2-es fiúkat?

Szerintem az éven nehéz lesz Ladával abszolútat nyerni de nem kizárt, hogy egy két versenyen el lehet Őket csípni remélem sikerülni is fog! 🙂

9. Kiknek szeretnél köszönetet mondani? Ózd?

Nagy köszönet jár a fiúknak az autó felkészítésében időt és energiát nem sajnálva ott voltak és csinálták. Köszönet a Ladaracingnek is hogy sikerült Mályinkai szakaszon ilyen (fentebb)  jó fotót készíteni!
Még kérdéses a Salgói indulás de dolgozunk rajta, hogy sikerüljön megoldani.

Oldjátok meg fiúk, most már menni kell! 😀 És sok sikert! – Ladaracing