Csigoly: VFTS volt az álmom!



Aki figyelmesen nézegette az egri nevezési listát az bizony már kiszúrhatta hogy Balogh Balázs „Csigoly” neve mellett bizony VFTS van feltüntetve! Mindjárt meg is kerestük az illetékest, aki elárulta igen a hír igaz, még ha ő maga még nem is látta az autót!

Régen beszéltünk, sok dolog történt azóta mint tudjuk bezsebelted a Rally2 P12 év végi 3. helyét, valamint gyarapodott a kis családod is. Felpörögtek körülötted az események. Hogy bírod a terhelést?

Sziasztok! Igen, telik nálunk is az idő, olykor nagyon is gyorsan. Egy két szerpentin és visszafordító kanyar bekerült az én magánéletem útvonalába is, de talán megint egyenesben vagyok, vagyunk. A 2017-es évünk nagyon jól sikerült a rallyban, pedig szinte csak sodródtunk az eseményekkel és eredményekkel. A szezonnyitó hazai Miskolc Rallyn kiestünk műszaki hiba miatt és Nagy Laci is akkor ült először mellettem, mint navigátor. Így az utolsó pillanatban elkészült bizonytalan és kipróbálatlan autó mellett még Laci hangja is ismeretlen volt a fülesben. Ezen tényezők alapján nem is vettük véres komolyan a bajnokságot és előző évi koptatott abroncsokkal és látványos autózás tapasztalataival próbáltunk időre autózni, amiből az elején csak tapogatózás lett. Ezután üzembiztossá varázsolták a fiúk a technikát és a következő versenyeken már dobogós helyeken végeztünk. Év végére összeszoktunk Lacival, a másodpercek lefaragását is megtanultuk, kipróbáltunk másik abroncsokat is, így sikerült éves összesítésben abszolút 10-ik, P12 kategória harmadik és Lada kupa harmadik helyén végeznünk. Számunkra ez hatalmas eredménynek számít. Eger Rally előtt megérkeztek családunkba az iker babák, így gyorsan szűkült a rally sportra fordított idő, amiben sokat segítenek a srácok, főleg Csipesz. Én pedig próbálok minél többet segíteni otthon és apaként helyt állni a munkafeladatok mellet.

Mikor legutóbb nálad jártunk az autót már nem láttad egy ideje, és mint mondtad nekem még azóta sem, de úgy tudom a srácok a műhelyben azért gondját viselték ez idő alatt! Ne kerülgessük a forró kását, a nevezési listán a CSIGOLY név mellett VFTS felirat látható! ?

Igen, az igazság az, hogy a fentiek alapján, a Szilveszter Rallyt követően csak egyszer láttam az autót és akkor is még tavalyi állapotában. Azóta Csipesz kezeire van bízva az autó, a motor pedig Orbán Norbiéra. A műhely igen csak erős kifejezés, nem szabad senkinek sem nagy dologra gondolni. Egy garázs soron, 2 szomszédos betongarázsban készítik fel Csipeszék az autót minden egyes versenyre. Természetesen ez az ő érdeme. VFTS, szóval igen. Nagyon sokáig őrlődtem rajta, hogy legyen, ne legyen, végül bele vágtak a fiúk. Az ATB kiszélesedett és megkapta új külsejét. Nagyon sajnáltam megvágni a karosszériát, de a kisördög ott ült a vállamon, hogy első perctől fogva egy VFTS volt az álmom, és mikor máskor, ha nem most.

Na s mit tud a gép mesélj nekünk kicsit!

Belül szinte minden a régi, csak a karbantartások és felülvizsgálatok történtek meg. Természetesen a már üzembiztos 1.6-os motor is maradt revíziót és helyre állítást követően, amit a Hungaroringen össze barmoltam. A külső pedig VFTS lett egy kis fényezés kijavítással, hogy a tavalyi karcokat eltüntessük. Az autó a mai napon vizsgázott le, ma lett újra programozva és padolva. A végeredmény 183 lóerő és egy szép görbe, amit Orbán Norbinak és a Bauer Racing-nek köszönhetek.

Ha jól értesültem még te is csak képen láttad az autót, Eger mindjárt itt van, túl sokat nem fáradoztatok összeszokással, tesztelésekkel! ?

Igen, a mai napig még fotón sem láttam az autót, és szinte kommunikáció sem volt Csipesz és közöttem. Teljes mértékben rá volt és rá van bízva az autó. Igyekeztünk egymást nem idegesíteni és zaklatni, mert azok nem segítik az előre haladást. Úgy gondolom, hogy csak pénteken Egerben fogom először látni az autót, így a tavalyi évhez képest csak Laci és a fiúk lesznek a megszokott dolgok.  A többin így idegeskedni se tudunk és agyalnunk se kell rajta.

Egy teljesen új autóval, immár családapaként, a téli pihenő után.. ezek alapján egy nagyon óvatos Csigolyt láthatunk a szezonnyitón? Vagy azért a rengeteg csápoló kéz csak megdobja majd az adrenalin szintet?

Tudni rólam s rólunk, hogy néha van baj a fejben, nem is tudom ezt előre megmondani, mi történik, ha beborul a szemünk előtt. Sajnos vagy nem sajnos, nálam a régi rally emlékek élnek, és mi nézők előtt szeretünk autózni, és nekik is adni valamit, hogy kissé kölcsönös legyen az a bizonyos hétvége.


Mik a tervek az idei évre, ahol jól esik vagy teljes szezon?

Ahol jól esik, vagy is amire lehetőségünk van. A gyerekek miatt csak északi 4 Rally2-es versenyeken indulunk, amikor otthon tudok aludni, hogy minél többet tudjak segíteni oda haza. A nyári LR Gálán, Szilveszter Rallyn, egy két MARB versenyen és talán egy napos programokat is be tudunk iktatni, mint pl Kunmadaras.

Így hogy nem minden versenyen indulsz gondolom nem nagyon számít az év végi összesítés. Slick lesz fent vagy utcai többet?

Nem nézzük az év végét és az időt sem, ez egy ilyen év lesz, csak nem szeretnénk eltűnni, inkább szolgálunk a nézőknek. Utcai gumik, ezen tényezők alapján látványos autózást tervezünk.

Mi van még a műhelyben? Neked egy sosem elég a jóból mint tudjuk!

Évek óta készülünk egy körlámpással, lassan célegyenesben vagyunk vele. Nagyon lassan… Bár így utólag, egy körlámpás jobban dukált volna  Vissza térve, lassan kész, de ez az autó nívóssága is Csipesz érdeme, a 2000-es injektoros motor pedig Orbán Norbié, de erről majd később, ha tényleg kész az autó.

Szeretnél valakinek köszöntet mondani?

Első sorban szeretném megköszönni a páromnak és a családnak a nélkülözésem és hobbim támogatását! Ugyan ilyen nagy köszönettel tartozok Csipesznek, ha még sok késéssel is, de úgy készít el alám egy tökéletes, versenyezhető autót, hogy hónapok óta nem láttam sem őt sem az autót Itt kell megköszönnöm a többi fiúnak is, Orbán Norbinak, Szellő bácsinak, ISUnak, Camo Ricsinek, Porkoláb Gerynek, Juhász Pisti, Juhász Csaba, Farkas Zsolti és Nagy Lacinak is! Szuper, önállóan működő kis csapat ez! Köszönjük a jó közösséget és a médiások, rendezők és sportbírók kitartó munkáját! Köszönet partnereinknek: East MotorSport Kft. Gobaldaru.hu Juhász Szervíz Kft. Egerszalók Orbán Motor Slicktyres.hu Bauer Racing Dyno Project EDO 2003 Kft. Tóth-Szer Kft. EasyService Kft. Onder Györgyné E.V. Tóth Imre E.V. 

Köszönöm a Ladaracingnek a lehetőséget!

Mit üzensz a szurkolóknak?

Leginkább, hogy tartsanak ki. Igyekszünk az éven jó pár Ladás társunkkal egyetemben és Porkoláb Geryékkel viszonozni nekik, hogy még eljönnek a versenyekre s reméljük, hogy sikerül még fiatalokat kicsábítani ezekre a hétvégékre. És hajrá GRT!

Köszönjük szépen a válaszokat, és sok sikert kívánunk a Gobal Rally Team-nek ez idei évhez! Hajrá CSIGOLY!