Yondi: Biztonságos célba érés, már fél győzelem!



Tóth „Yondi” Józsefet idén egyre többet láthatjuk majd a Rally2-ben, sőt már az egri kezdésen is ott lesznek így megkérdeztük mik a tervek az idei évre!

1. Nos mint láthattuk már az FRT-n, nem tétlenkedtetek a télen kapott egy „szekes” váltót a gép a szezonra. Mi van még az autóban jelenleg?

A télen teljesen megújult a kocsi, ki lettek javítva a külsérelmi nyomok, mert elég sok mindenhez hozzáértem. Kapott egy béres féle szekvenciális váltót, amit szilveszteren történt váltóprobléma után döntöttem el. Mindenféle váltóval kapcsolatos dolgot eladtam, és most ez van. A motor az nagyon jó, de vízen még tanulnom kell vele menni. Eger után kap egy új első futóművet, mert most még a hagyományos keskeny „A”-s van alatta, kiváncsi vagyok jobb lesz-e. Egy AIM kijelzővel fog még bővülni.

2. Az FRT-n nemrég megvolt az első teszt is, hogy sikerült, mik az első tapasztalataid az új váltóval? Tudsz vele gyorsulni?

FRT-vb-n próbáltam először a váltót, itthon mentem vele kb. 150-métert. Olyan érzés mint ha mindig is ez a váltó lett volna és mindig is ezt kezeltem volna. Szenzációs dolog egy ilyet kezelni. Még a váltásvágásom nincs benne, de benne hagytam a kuplung pedál érzékelőt, és így fogok menni Egerben. Fölfelé váltásnál nem is olyan sokat gyorsulok vele, mert a H-sal is elég gyorsan váltottam, de a féktávoknál nagyon lehet vele gyorsulni.

3. A tesztet természetesen éles bevetés követi, ha jól tudom már teljes gőzzel készültök Egerbe! Hol neveztek, milyen kategóriában és mik a célok?

Egerben indulunk Rallye 2.-ben a P-12 csoportban, Eger és Miskolc kicsit óvatos lesz és a Salgón szeretnék már egy igazit menni.

4. Úgy tudom a jobb oldalon is egy ismert név fog helyet foglalni!

Krizsán Peti fog navigálni, nagyon ügyes pilóta, jó barátom. Mentünk már együtt 2016-os Salgó Rallyet.

5. Tapasztalt versenyző vagy de mennyire tartasz egy esetleges havazástól, hogyan befolyásolhatja ez a ti hétvégéteket?

Ez egy túlélő verseny lesz. Ha esik az eső az mindenhol vizes, de ha az első körben le lesz fagyva bizonyos helyeken, az lesz a kemény dolog. Biztonságos célba érés már egy fél győzelem.

6. Milyen barátságba vagy az idei kiírásban szereplő szakaszokkal?

Soha életemben nem mentem még ezeken a gyorsokon, még nagyon utcai kocsival sem. A Peti úgyis azt mondta hogy elég lesz 3 bejárás mert itinerből kell menni és nem fejből.

7. Szoktam elkapni facebook posztokat, elképesztő Yondis műhely bulikról, mindig ilyen jó a hangulat a csapaton belül? ?

Jó szokott lenni a hangulat a bulikon, ez ilyen összekovácsolás jellegű rendezvény, alkohol nélkül, és láttátok mi lett belőle. Az utóbbi után fél napig egyengettem a csomagtartó alját, mert táncoltunk benne. Ezek a dolgok olyan fontosak mint maga a versenyzés. Jó emberek jó hangulat.

8. Mik a tervek az idei évet illetően?

Idén R2-ben szeretnék menni többet, valamelyiken majd a feleségemmel, mert ő szokott benn ülni. Indulok ismét az OSZAK szlalomversenyein, jó lenne az idén 2. helyet elcsípni a tavalyi 3. után. FRT-vb de már csak teszt jelleggel, hagyni helyet másnak is mert ez elvégre amatőr verseny. Parádi hegyi versenyen megvédeni a Lada 1.6 bajnoki címét. Remélem idén már mindenki fair módon csatázik, nem úgy mint tavaly. Oroszlány, Lábatlan Sprint kötelező jelleggel.

9. Kiknek szeretnéd megköszönni a segítséget?

Köszönet a Feleségemnek, Lányomnak a kitartásért, Polyák Atinak, Aninak, Frenkynek, Hús systemnek és természetesen a Fire Electric System Kft-nek aki nélkül ez nem jöhetett volna létre.

10. Mit üzensz a szurkolóknak Egerrre?

Nézőknek azt üzenem hogy tartsanak ki a hidegben, mert ők a mozgatórugója az egésznek. És ha valamelyik kanyarból keresztbe-hosszába esünk ki akkor meneküljenek, mert az biztos nem direkt csinálom!

Sok sikert kívánunk nektek Egerre!

Képek: KGB Gyula – duen.hu, Koppány Dávid – all-in-photo.hu