Megnyitotta kapuit a LADA EGER



A hétvégén megnyitotta kapuit a 23. magyarországi LADA márkakereskedés és szerviz Egerben, a Külsősor út 8. szám alatt.

A pénteki hivatalos megnyitó ünnepségen szép számmal jelen voltak érdeklődők, valamint Heves megye egykori és jelenlegi LADA versenyzői, akik takaros veteránokat vonultattak fel a Zsigulitól (2101) a LADA Samaráig. A rendezvényen természetesen részt vettek a LADA magyarországi importőre, a LADA Hungary vállalat vezetői is. Szombaton pedig a nagyközönség számára tartott ún. tesztnapon az érdeklődők tesztvezetések során kipróbálhatták a márka legújabb modelljeit.

Budapest, 2017. november 13. – A LADA sikertörténete 2015 decemberétől, a márka magyarországi visszatérése óta töretlenül ível felfelé. Ezt egyrészt az értékesítési darabszámok támasztják alá, hiszen 2017 októberében az eladott új Ladák szám meghaladta a 2000-es határt, másrészt az a tény is, hogy nagy az érdeklődés a viszonteladó partnerek részéről is. Az importőr LADA Hungary Kft. nem egész két
év alatt országos márkakereskedői hálózatot épített ki, melynek legújabb tagja a hétvégén megnyitott LADA Eger márkakereskedés. A Heves megyei márkakereskedés értékesítési szempontból az év legígéretesebb szakaszában csatlakozott a hálózathoz, hiszen a LADA karácsonyi akciójában most különösen kedvező feltételekkel
kínálja eladásra a LADA Vesta gazdag szériafelszereltségű, klímás változatát. Készletről történő vásárlás esetén a vásárlók igényeik szerint választhatnak karácsonyi ajándékként egy, a számukra megfelelőbb kedvezményt: vagy a 300 000 forintos árkedvezményt vagy a 0%-os THM-mel történő finanszírozást. A Norma felszereltségű Kalina és Granta modellekhez pedig téligumi-garnitúrát adnak ajándékba a
készlet erejéig.

„Nekem is, mint oly sokaknak ebben az országban, van érzelmi kötődésem a márkához, hiszen hosszú ideig az életem része volt a LADA – évekig taxiztam és versenyeztem is vele. Természetesen a márkakereskedés megnyitása mellett elsősorban gazdasági megfontolásból döntöttünk, hiszen az árképzése és a jelenleg futó akciók rendkívül piacképessé teszik a Ladákat a hazai újautó-kereskedelemben. Mivel a környékünkön sok a borászat és az erdőgazdaság, jelentős potenciált
látunk a kiváló tereptulajdonságokkal rendelkező és kedvező árú LADA 4×4 modellcsaládban. Ezt igazolja, hogy a szombati tesztnapunkon is hatalmas érdeklődés övezte a Ladákat és a hozzájuk kapcsolódó aktuális akciókat.” – nyilatkozta Kormos Gábor, a LADA Eger márkakereskedés vezetője.