Amikor túlpörgetnek a szurkolók



Bizony a rally, a szurkolókról is szól, főleg igaz ez ha nekik autózik az ember és nem annyira időre. Ilyenkor pedig megesik hogy a csápoló kezek látványa túlhajszolja a pilótát aki az adrenalin löketben, túlfűtött fejjel nagyot akar érkezni, és ez néha túl „jól” sikerül. Így járt nemrég Mezőkövesden Szoka Peti is aki fára tette a kockát.

A videó elején látszik már a fenti kanyarba is sok lett, majd nagy villogások után megérkezik és nem sok hanem rengeteg.. Hát igen van ilyen, de az vesse rá az első követ akit nem vitt még el így a hév, még ha nem is lett belőle komolyabb crash. Mindenesetre a szándék megvolt a kivitelezést meg lehet még majd csiszolni! Reméljük a kocka hamarosan összeáll, az pedig biztos hogy kezekből ezután sem lesz kevesebb a pályák szélén!