Ifj. Szabó Jani a 2025-ös Ladaracing Feszt Gála királya – Elhódította a Total Wagon Kupát!

A Ladák szerelmeseinek újra egy álom vált valóra Visontán: 2025-ben is dübörgött a Ladaracing Feszt Gála, ahol ezúttal Ifj. Szabó Jani vitte haza a legnagyobb elismerést, a 13. Gála trófeáját a Total Wagon Kupát! A hajdúböszörményi pilóta egy teljesen megújult Lada VFTS-sel hódította meg a zsűrit és a közönség szívét – és persze az aszfaltot is, nem kis füsttel és látvánnyal.

A döntőben ismét peches Olajos Péter, bronzban a gombszeművel Feszter

A döntőben hatalmas csata bontakozott ki, ahol Ifj. Szabó Jani Olajos Péter ellen vívta meg az utolsó, emlékezetes menetet. Olajos Péter neve nem ismeretlen a gála történetében, hiszen már 2023-ban is eljutott a döntőig, de akkor sem sikerült megszereznie az első helyet – és sajnos most sem. Ez azonban semmit nem von le abból, hogy fantasztikus formában vezetett végig.

 

A harmadik helyért is vérre ment a küzdelem: Sütő Szebasztián, alias Feszter, a legendás „gombszemű” -vel végül megszerezte a bronzot. A negyedik hely viszont mindenkit meglepett: a Slide Top4 amatőr mezőnyéből – Urbán Márton visszalépése miattmásodik helyen továbbjutó Dombi Viktor robbant be a profik közé, és a Top4-ben is bizonyított. Hatalmas tapsot érdemelt a közönségtől és a mezőnytől egyaránt!

A Black Star Speedway: új szintre emelte a fesztivált

Idén is a visontai Black Star Speedway adott otthont a rendezvénynek, és elképesztő fejlődésen ment keresztül a pálya. A pályaburkolat, a nézőtér, a paddock és a technikai zóna is komoly fejlesztéseken esett át – mindezt pedig több ezer néző élvezhette, akik már délelőtt ellepték a környéket.

A fesztivál hangulata ezúttal is leírhatatlan voltcsaládok, baráti társaságok, régi Ladások, új arcok – mindenki ott volt, aki számít. A szervezők idén is több mint 100 csapatot hoztak össze a Top32-es mezőnyre épülő versenyhez, ami igazi show-t jelentett már a legelső pillanattól.

 

 

Színes programok, parádés kiegészítők – ez a Ladaracing életérzés

Aki kilátogatott Visontára, nemcsak versenyeket látott, hanem egy életérzést kapott ajándékba. A Ladaracing Feszt Gála nemcsak a benzingőzről szól, hanem a közösségről is. Az eseményt idén is színes programok tették teljessé:

  • Lada felvonulás a legszebb járgányokkal

  • Lada szépségverseny – ahol nemcsak a lóerő számít

  • Gyerekprogramok: arcfestés, ajándékosztás

  • Élőzene, DJ, tánc, pacsi minden sarokban

  • És persze a ceremónia végén elmaradhatatlan pezsgőfürdő, amit a dobogósok ezúttal sem úsztak meg szárazon!

 

A versenyzők szíve-lelke benne volt

Minden induló – rutinos profi vagy lelkes amatőr – szívét-lelkét kitette a pályán. Bár idén is volt néhány balszerencsés eset, amikor technikai hibák vagy műszaki problémák miatt nem tudtak rajthoz állni egyesek, de ez a motorsport része. A nézők azonban így is hihetetlenül izgalmas és fordulatos csatákat láthattak.

Volt olyan párharc, amit a zsűri nem tudott egyből eldönteni, annyira egyenrangú volt a küzdelem – így nem egy esetben ismétlés következett, ami csak még jobban fokozta a hangulatot.

A tavalyi Top4 teljesen átalakult

Érdekesség, hogy a 2024-es Top4-ből senki sem jutott be idén a legjobb négybe, ami jól mutatja, milyen szoros és kiszámíthatatlan lett a mezőny. Új nevek robbantak be, és a verseny egyre magasabb szintre lép. Ez bizonyítja, hogy a Ladaracing Feszt nemcsak hagyomány, hanem folyamatosan fejlődő sportesemény, ami újabb és újabb hősöket emel ki.

Az idei évben így aztán Ifj. Szabó János ért fel a csúcsra a Lada VFTS-el, Olajos Péter a dobogó második fokára állhatottt fel a Lada 2107-el, harmadik a Feszter azaz Sütő Szebasztián lett a 2101-es Zsigulival, és a negyedik helyet pedig Dombi Viktor szerete meg a Lada VFTS-el a Slide mezőnyből feljutva!

 

Egy közösség, egy élmény, egy legenda

A 2025-ös Ladaracing Feszt Gála nemcsak verseny volt, hanem együttlét, öröm és ünnep is. Akár nézőként, akár pilótaként, akár szervezőként voltál ott, biztosan hazavittél valamit magaddal: egy pacsit, egy mosolyt, egy emléket, egy füstfelhőt. És igen, talán még egy kicsit pezsgősek is lettünk a végére…

Visonta és a Black Star Speedway újra bizonyította: méltó otthona a Ladaracing Fesztiválnak. Minden adott volt, hogy a gála 2025-ben is emlékezetes maradjon, és a Total Wagon Kupa most is a legméltóbb kezekbe került.

Köszönjük mindenkinek aki hozzátette a magáét a Feszthez! 

Köszönjük támogatóinknak a Total Wagonnak, a Hidi-Gépész Kft-nek, a Gobal Kertransz KFt-nek, az Unix Autónak, az MFA Energia Kft-nek, az AVC.hu-nak és a Wisemedia-nak! Köszönjük a biztonságot a PF Securitynek!