Spisak harmadjára!



Harmadik győzelmét ünnepelhette Spisak Pavol a 6. Ladaracing All Star Gálán. A második helyre terelte a VFTS-t a tavalyi bajnok Vizelli Karesz, a harmadik helyre pedig Ecsy lépett fel, miután Papp Arniet legyőzte a bronz csatában.

Ismét egy eseménydús hétvégén vagyunk túl! Idén is láthattatok egy remek amatőr körversenyt szombaton, szebbnél szebb Ladákat a szépségversenyen, és ezúttal is remek mezőny vágott neki a hatodik Ladaracing All Star Gálának! A szabályok értelmében a szombati showman díjas ezúttal is bejutott a nagyokhoz vasárnapra, aki Kovács Ernő lett az ezerkettessel.
Nem indult azonban túl jól számára a nap, hiszen a vasárnap reggeli edzésen rendesen lerendezte a kocsit, amikor is a gumifal beforgatta az autót így kapott eleje hátulja. A falak idén sem kíméltek senkit a szombati körversenyen is kreálódott egy kompakt VFTS, de Vida Sanyinak is volt egy közeli találkozása a sánccal.

A szombat esti díjátadó után idén is sorsolással döntöttük el hogy ki kivel küzd majd a páros csatákban. Ennek értelmében a következő ágrajzzal indítottuk az All Star Gálát: 

A Bal oldalon:

Ecsy – Kovács Ernő
Dudi – Fábián Donát
Spisak Pavol – Csigoly
Karsai Tamás – Lang Arnold

A jobb oldalon:

Rolan Pecuch – Papp Arnold
Szabó Norbert – Barnóczki Patrik
Vida Sándor – Béres László
Vizelli Károly – Bihari Péter

Szandró sajnos műszaki okok miatt már szombaton feladta a versenyt, bár Karsai Tomi felajánlotta neki a tartalék autóját végül mégiscsak jobbnak látta Sankó ha csak kívülről nézi az eseményeket.

Az első csatából Ecsy viszonylag simán jutott tovább, Ernőék így is nagyot mentek hogy egyáltalán ott lehessen az autó a rajtban a reggeli törés után! Szép teljesítménnyel búcsúzott Ernő az idei Gálától. Következett a második páros, Roli és a Gála szűz Arni csatája. Roliék előző nap még a szlovák rally2-ben autóztak és a verseny után éjszaka indultak meg hozzánk hogy reggelre ide érjenek. Talán ennek a fáradtságnak is volt köszönhető hogy a tavalyi évben még harmadik helyezett Roland nem tudta azt a szintet hozni ezúttal amit tőle megszoktunk, Így Papp Arni jutott a top8-ba! Vida Sanyi következett Béres Lacival aki szintén először látogatott el hozzánk. Sőt mi több a szombati napon még gépátvételen voltak, így csak nap közben tudtak csatlakozni a gála edzésekhez. Nem vallott szégyent Lacika, egész hétvégén szépen autózott, de Sanya ezúttal jobbnak bizonyult. 
A Csigoly – Spisak páros csatája elmaradt, Csigolyék már szombaton is műszaki hibával küszködtek a téessel, a nálunk bemutatott új GRT ezerkettes pedig még nem volt beállítva egy éles bevetéshez. Karsai Tomi következett Lang Arnolddal, remek csata volt, a bírók az erőfölényben lévő VFTS-t azaz Karsait hozták ki jobbnak.
Következett az előzetesen legjobban várt csata Vizelli az összelegózott autóval Bihari Peti ellen aki meg már csak nosztalgiázni hozza el nekünk a Ladát minden évben! Nem hiába várta ezt a csatát mindenki, akár egy döntőnek is elment volna a két fiú csatája! Igazi ínyenc meccs volt ez! Továbbjutó Vizelli. A papíron hetedik csatában Barnóczki Patrik győzte le Szabó Norbit, Norbi valahogy nem érezte most az autót kicsit orrtolósan viselkedett az aranykocka. de sebaj majd jövőre! A top8-as csatákat a Dudi – Fábián kettőssel zártuk, Dudi azonban elsokallt a zsigulival így nem sikerült túljutnia LLRacinges ellenfelén így Donát ment tovább.

Top8:

Ecsy – Fábián Donát
Spisak – Karsai Tamás

Papp Arnie – Barnóczki Patrik
Vida Sanya – Vizelli

4 VFTS 4 kocka talán ez volt az első év hogy nem került kerek lámpás a top 8 mezőnyébe! Ecsy – Fábián csatával indultunk, és az első forduló után semmivel nem voltunk előrébb, a két fiú ugyanis egálra hozta ki a párharcot, így vissza hívás következett! Itt már azonban volt döntés a négy közé a VFTS jutott, Fábián Donátnak pedig járt a taps, nem volt rossz bemutatkozás az első LR Gáláján! Ugyanez mondható el Karsai Tomiról aki Spisakkal szemben maradt alul, de a nézők elismerését ő is kivívta és nagy taps közepette gurult le a boxutcába a csata után! A házi verseny izgalmasnak ígérkezett, a két létavértesi pilóta egymás ellen kelett hogy megküzdjenek a top4-ért! Igazi csemege volt ez a párharc is, Vizelli azonban kihasználva a tées nyújtotta lehetőségeket egy hajszállal jobbnak bizonyult Sanyinál! Barnóczki Patrik szintén nem adta könnyen a dolgot, sőt letette névjegyét a legtempósabb kanyarban alkotott 360fokos pörgésével! A marbos látvány Ladásnak azonban a top8-ig jutott ezúttal. Talán élvezte annyira a hétvégét hogy meggondolja magát és nem fogja eladni a kockát!

Top4:

Ecsy – Spisak

Arnie – Vizelli 

Túl sok mindent nem tudunk már innentől leírni a továbbjutókon kívül, annyira remekül autóztak a srácok! Igazán nem volt könnyű dolga a pontozó bíróknak, akiket idén a kelet-európai drift szövetség egyik orosz bírója is segített, és aki nem mellesleg felállva tapsolt néhány csata után annyira tetszett neki amit a Ladások mutattak!

A bronz csatában Papp Arni Ecsyvel küzdött meg ez sem volt kis meccs! Arni azonban hibázott, így inkább fél kézzel végig rajzolt a pályát, amiért pont nem járt de taps igen! A döntőbe két VFTS került, talán ilyen sem volt még Vizelli és Spisak, így megismétlődött a tavalyi finálé! A két fiú amit leművelt az ezúttal is valami észveszejtő volt, elképesztő amit most is leművelte nekünk! Nem lett meg Karesznak zsinórban a második győzelme, meglett viszont Spisaknak a harmadik! Bravó mindkét versenyzőnek!

Szerencsére idén sem volt semmilyen nagyobb törés vagy incidens a Gálán, a srácok idén is magabiztosan és látványosan autóztak! Mi szeretnénk mindig azt gondolni hogy aki ide eljön az már nyertesnek érzi magát, reméljük így vannak ezzel a srácok is! Köszönjük nekik a showt, nektek pedig hogy idén is minket választottatok a számos más lehetőség ellenére is! 

Végeredmény:

VI. Ladaracing All Star Gála

    1. Spisak Pavol – VFTS
    2. Vizelli Károly – VFTS
    3. Ecsedi Ádám Ecsy – VFTS
    4. Papp Arnold – 2107

Valamint nem helyezés szerint: 

  • Vida Sándor – 2107
  • Karsai Tamás – VFTS
  • Fábián Donát – 2107
  • Barnóczki Patrik – 2107
  • Roland Pecuch – 2107
  • Szabó Norbert – 2107
  • Dudás István Márton 2101
  • Bihari Péter 2107
  • Lang Arnold 2107
  • Balogh Balázs VFTS
  • Béres László 2107
  • Kovács Ernő 2101

Képeinket folyamatosan töltjük fel a facebook oldalunkra! 

Fotók: www.duen.hu