Ladák Opel C20XE motorral szerelve!



Újabb típusidegen motor verziót vetünk górcső alá, még pedig az Opel C20XE motorját, amely a Cadett, az Astra, a Calibra és a Vectra után Lada kasznikban is helyet kap manapság.

 

A C20XE motorokról úgy általában

Megszokhattátok már hogy a mély tartalmú és magasröptű technikai szakmázásokat nálunk csak akkor olvashattok ha épp egy motorépítővel beszélgetünk, (ilyen például a legutóbbi, Kormos Ádámmal készített cikkünk is) ám ezúttal kilépve a komfort zónánkból megpróbáltunk nektek összeszedni néhány dolgot eme konstrukcióról.

A motort arról nevezetes hogy, hogy ez volt az első nagy szériában gyártott DOHC 16 szelepes motor az Opel kínálatában. Eredetileg többféle hengerfejjel szerelték, a két gyártó a Cosworth és a Kolbenschmidt volt. A tervezője ezt a motort eredetileg versenycélokra szánta, innen a Cosworth bevonása a fejlesztésbe és a következő típusokba szerelték:

  • Kadett GSi 16V
  • Astra GSi 16V
  • Calibra 16V
  • Vectra 2000

A maga idejében takarékosnak és egyenletes nyomatékleadásúnak számított, ezeket az előnyöket pedig jórészt a magas sűrítési aránynak, és a pontosan megtervezett befecskendezésnek köszönhette.

Na és akkor túllépve a szakmai részen nézzük meg hogy mit is kilehet hozni egy ilyen blokkból ha éppen a versenyzés a cél:

 

Jó, jó túraautó, de azért elég brutál a Kadett.

Az annyiban maradt gyári projekt a Lada 112 VK S2000

Az AvtoVaz 2004-ben állt elő a moszkvai Sport-Motor-Tuning kiállításon ezzel a verzióval amely amellett hogy összkerékkel kapart, kapott egy hat sebességes szekes váltó is, és egy 262 lóerős, 2000 köbcentis szívó c20Xe motort. 2005-ben versenyre is vitték a gépet, és nem is teljesített rosszul hiszen egy Subaru WRC, és egy Evo 8 mögött a harmadik helyen végzett, ám az anyagiak közbe szóltak, a gyár nem kapott rá támogatást így sosem homologizálták ezt a konstrukciót.

262 le, 250Nm, 8500-as maximális fordulat – forrás superrally.hu

 

Az észt C20XE motoros Lada VFTS

Korábban is volt már fent egy piros észt VFTS is eladóként az interneten, olyan finomságokkal mint portolt hengerfej, kovácsolt hajtórudak, könnyített lendkerék, Omega R28 váltó, Volvo 1031 hátsó tengely stb. A kikiáltási ár 11,500 euró volt, és az sem kizárt hogy a lentebb következő másik észt VFTS nem egy és ugyanaz az autó-e.

A korábban hirdetett C20XE motoros észt LadaVFTS

Mindenestre újra egészen Észtországig kell menni hogy találjunk egy ilyen jelenleg is aktív példányt ahol a Kaur Motorsport színeiben versenyző Raie Risto – Külmallik Maido páros hajtja az „Opel” VFTS-t, ráadásul nem is olyan régen a 19. Lõuna-Eesti Rallyn rajthoz is álltak a géppel. Igaz, a C20XE motorral viszont olyan kategóriában kell szerepeljenek ahol felhúzott Citroen DS3, Honda Civic, Renault Clio, meg Vw Golfok az ellenfelek, kaptak is 5 percet a verseny végére a DS3-tól. Na de nézzük meg mit tud a gép a saját szemünkkel! Külső és belső felvételekből is tudunk szemezgetni alább, az látszik azért hogy nem egy tákolmányról van szó, ha már csak a szekvenciális váltóból indulunk ki.

forrás – ewrc.cz

Belső felvétel a legutóbbi versenyről:

 

A körforgalomtól kezdve a tó átúszásig minden van a gyorsaságikon..

C20XE motoros Ladák Magyarországon

Hát hogyne lenne, az a Lada amivel nálunk nem versenyzik valaki nincs is. Dénes Miki fehér kockájába maga rakta be a motort közel 8 éve abból az okból hogy olcsón legyen hóautója. Az első motorját is és a mostanit is Bauer Miki csinálta. Jelenleg az autót Mikinek mi segítettük talpra állítani, (baráti szívességből) ezért virít a nagy PSZA az oldalán miután az előző motorja (széria volt szinte) tönkrement – árulta el a PSZA Motorsporttól Papp Arnold. Azt is megtudtuk ezen kívül hogy Gyöngyösi Marcell meg Szabó Atsinak is Opel motorok hajtják a Ladáikat.

 Idén személyesen Kunmadarason láttuk is a gépet, így azt is tudjuk hogy baromira kapar az autó, egy rajtot lencsevégre is kaptunk ottjártunkkor:

 

Itt pedig pár Rábaringes mozzanat:

 

Lássuk hogy is néz ki belülről:

 

Gyöngyösi Marcell:

 

 

Találtunk még egy három évvel ezelőtti duenes hirdetést is, ahol 1,4 millióért árulták a c20xe motorral szerelt, 180 lóerősnek ítélt Zsigulit, de hogy ez a 2101-es hol van jelenleg és mit tud arról több infónk sajnos nincs.

Konklúzió

Ez utóbbi Kasza motoros „magyaros” verzió már jóval meggyőzőbb számunkra az észt verziónál, de összességében mindenki döntse el maga hogy viszonyítva egy injektoros Lada motorhoz, vagy a manapság felkapott Honda S2000 motorokhoz képest hova sorolná be ezt a megoldást a versenymotorok skáláján. 

Bónuszként pedig ha valaki esetleg egy ilyen építésébe fogna, egy ráadás videó melyben egy ilyen projekt állomásait mutatják be egészen a nulláról mondjuk itt nem éppen űrhajót építettek a srácok de legalább dokumentálták az építkezést!