Így nyerte meg az Amatőr látvány kategóriát a 18 éves Szabó Gergő!
Szokás szerint idén is volt lehetőség az amatőröknek látvány kategóriában is összemérni a tudásukat a srácoknak a 9. Total Wagon Ladaracing AllStar Gálán, melyet egy nagyon tehetséges fiatal pilóta Szabó Gergő nyert meg!
Az amatőrök mezőnyének 3×3 kör edzés lehetősége volt, majd vasárnap egy pontozott döntő látvány körben kellett megmutatniuk hogyan tudják lerajzolni a Rabócsiring aszfalt csíkját. Mivel csak egy lehetőség volt a teljesítésre, fejben nagyon össze kellett rakni az egészet és az első kanyar kritikusnak is bizonyult, sokan elvéreztek ott egy forgással. De nem Szabó Gergő aki elbírta a nyomást, és parádés autózással, 75,5 ponttal nyerte meg az Amatőr Látvány kategóriát és jutott fel az AllStar Gála mezőnyébe!
A 18 éves fiatal Ladás, elárulta volt korábban egy közel gyári edzős Ladájuk amivel gyakorolgattak, egy-két salak verseny meg mezőkövesdi indulás van a háta mögött, de még hóautózni se jutottak ki igazán. Ahogy Gergő is fogalmazott „nagyon frissek vagyunk még” ennek tudatában még szebb ez az eredmény amelyet az ex Czékmány VFTS-el az első komolyabb versenyén sikerült elérnie. Érdemes megemlíteni a tesót is, Szabó Gábort aki a BGK utcai kockával szintén szépen teljesített. Biztosan fogunk még hallani a srácokról a továbbiakban!