Ifj. Bihari Péter: VISSZATÉRÜNK!



Egy év és két hónap. Ennyi idő telt el a tavalyi szerencsétlen Eger Rally óta, ahol az Ifj. Bihari Péter – Számel „HÚS” Péter kettős, az egri szerpentinen eldobta az autót és tetőn fejezték be a versenyt, mely után a közönség kedvenc srácok úgy határoztak, befejezik. Mostanra azonban már mindez a múlté, hiszen leplezhetetlen boldogsággal mesélték a srácok, hogyan készülnek arra, hogy vasárnap 1,2 év után újra ott álljanak a rajtvonalon egy Ladával, és ott folytassák ahol annak idején abba hagyták!

Egy év és két hónap. Hosszú idő ez, mik történtek ezalatt veletek. Teljes elszigetelődés volt a rally sporttal kapcsolatban  vagy jártatok azért versenyeken?

Bihari: Igazából fokozatosan jött vissza ez a dolog. Nézőként csak egy versenyen voltunk a Szilveszter Rallyn. Éreztük azonban hogy muszáj valami adrenalin levezetés a stresszoldásra, mert már az otthoniak is megmondták, hogy találjunk ki valamit. Gondolkoztunk mi is legyen ez a hobby, amikor is jött  Hermann Sanyi barátunk és jelezte hogy eladó az autó! (Ezt az autót is a Hús szervizelte, építette, így ismertük) Szóval gyorsan össze dugtuk a fejünket hogy mit csináljunk?

Hús: …és majdnem 10 percet gondolkoztunk rajta hogy mi legyen… 🙂

Bihari: Innentől kezdve el is dőlt, hogy újra megpróbáljuk a történetet.

Volt ugye egy nagy elhatározás, rövid időn belül mindentől megszabadultatok, ennek ellenére azért nem bírtátok sokáig a visszavonulást. 

Bihari: Jól mondod ez így történt, szóval most kicsit olyan mintha elölről kezdenénk.

Hogyan viselték a döntést a családok otthon?

Bihari: Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon nehezen! De belátták hogy nekünk szükségünk van erre a kikapcsolódásra.

Hús: A helyzet nálam is hasonló volt csak szorozd be öttel a „nagyon”-t! 🙂

Meglett tehát az új autó, nem is ismeretlen de gondolom azért történtek átalakítások a kocsival. Miket cseréltetek ki benne?

Hús: Nos a motor az maradt ugyanúgy ahogyan volt, egyelőre legalábbis, illetve a belseje maradt nagyjából, leszámítva a váltónak a kijelzőjét, azon kívül mindent cseréltünk!

Adatok jelenleg?

Hús: 1600ccm, 180 lóerő, a váltó az egy hat sebességes DRENTH szekvenciális váltó, a futómű és a fékek ugyanaz mint ami a pirosban volt, ugyanis sikerült vissza vásárolni a régit!

Tesztelgettétek már?

Bihari: Egyszer voltunk vele kint hogy megnézzük egyáltalán működik-e, de az első igazi tesztre majd most vasárnap kerül sor Kunmadarason. Ott fogjuk majd elkezdeni állítgatni, ugye egyrészt a váltót, a megszakítás idejét például, de egyébként is rengeteg mindent kell, futómű, ülés, kormány mindent megfelelően be kell lőnünk!

Facebook esemény ITT!

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni olvasóinak, hétvégén teszt Biharival Kunmadarason!!! Na de melyik lesz az első komolyabb erőpróba, hol lesz az igazi visszatérés?

Bihari: Elméletileg már le van beszélve hogy a Baranya Kupán már autózunk, illetve utána a Rally Legend-en szeretnénk majd menni Olaszországban októberben. Ez a terv most, de addig még be kell szerezni egy új erőforrást az autóba!

Na, máris fejlesztitek?

Hús: Mondtam Petinek hogy tegyünk bele valami erősebbet hogy ne kelljen lendületből autóznunk! 🙂

Bihari: Igen, tavaly Egerben a végére már kissé elmértem magam. De egyébként pont kellett az a pofon, mert már bevállaltunk merész dolgokat is a végére.

Mit tudhatunk erről az új motor projektről azon kívül hogy erősebb?

Hús: Hát arról szerintem egyelőre ennyit. Fejben már összeállt, de még nem nyilatkoznék róla.

Bihari: Annyi biztos hogy a Legend előtt már szeretnénk tesztelni!

Hosszabb távra mikben gondolkoztok, teljes szezont nem fogtok autózni ha jól sejtem!

Bihari: Pontosan, saját magunk és a nézők szórakoztatására fogunk menni, ott ahol kedvünk van, csak kicsit óvatosabban kezelve az egészet.

Biztos vagyok benne hogy remek fogadtatásban fogtok majd részesülni a szurkolók részéről! Mire számíthatnak tőled?

Bihari: Bízok benne hogy nem fogok nagy csalódást produkálni, de egyrészt biztos hogy kell még idő nekem is hogy visszarázódjak, másrészt össze kell szokni az új autóval, főleg a váltóval. A „szekessel” nem tudsz a kanyar előtt játszani, nem tudsz vele annyira hirtelen számolni, ezt meg kell még tanulni! Szóval legyenek türelemmel kicsit, de ha összeálltak a dolgok a tőlem megszokott módon fogok közlekedni!

Hirdetés

Hús, te hogyan készülsz a visszatérésre? Még egy plusz autó egyrészt amit lehet felkészíteni a versenyekre, na meg hát tudjuk a diktálásod is elengedhetetlen a kabinban! Örülsz? 🙂

Hús: Én a versenyekre igazából csak pihenni szeretnék menni. Próbálunk olyan helyeken indulni ahol Peti már ismeri a pályákat, én meg esetleg csak megerősítem benne, mert azt tavaly bebizonyította hogy hiába szólok rá, az semmit nem ér. 🙂

Személy szerint te hogy voltál a szünettel?

Hús: Mi erről beszéltünk azért nagyon sokat amíg jött az alkalmi lehetőség, de nekem is hiányzott már az egész meg én is mennék már!

A bal oldalon is? 

Hús: Ááá nem ott már nem, pedig biztos jó sok CRASH videóban benne lennék!

A Szombathely Rallyn számon kértek rajtunk egy cikket ami elmaradt. Mikor készíthetjük el a már korábban beharangozott nagy HÚS cikket?

Hús: A közeljövőben feltétlenül össze fogjuk hozni!

Köszönjük az interjút nektek! Sok sikert kívánunk és természetesen mi is ott leszünk vasárnap a történelmi visszatérésnél!