Foczkó Ákost kérdeztük a ceredi győzelem után



Az évek alatt sokat fejlődő és a 2018-as MARB bajnoki cím irányába jó úton haladó Foczkó Ákossal beszélgettünk… Aki a ceredi MARB futamot az abszolút 2. helyen, és a P2 Lada kupa 1. helyén zárta.

Hogyan készültetek a ceredi versenyre és minek a gyümölcse, hogy így kikupálódtál? 😀

Szokásos átvizsgálások az autón semmi extra dolog nem volt mivel rég volt az autó versenyen. Leginkább az akarat és az elszántság, na meg a tapasztalat amiket az évek során szereztem, elég sok versenyen indultam mindenféle kategóriába amatőr, másodosztály és ORB-ben is a lehető legtöbb kilométert gyűjtve. A versenyekre is úgy készülök, hogy előtte nagyon sokat szimulátorozok otthon, videókat nézegetek a gyorsokról stb. Ha az ember oda teszi magát és mindent bele ad akkor sikerülhet, és én ezt teszem.

Először mesélj kicsit a szombati MARB-os napról, hogyan éltétek meg Balázzsal bentről?

Ez egy igazán jó pálya én nagyon szeretem, persze Balázsnak is nagyon bejött főleg, hogy nagy álma egyszer hogy ő is itt karcoljon a sajátjával. Kanyargós tempós, a kedvencem, nagyon jól éreztük magunkat voltak necces részek de sikerült megoldanunk, reggel egy kisebb technikai problémánk volt amitől lemaradtunk időben de végül megoldottuk és onnantól jól ment minden.

Az autó nagyon komolyat szól és láthattuk hogy halad is rendesen, mit kell tudnunk róla, esetleg van-e tervben még valamilyen fejlesztés?

Igen, nos Kasza Zolinál épült az év elején. Nagyszerű munkát végeztek rajta, hibátlanul fordul és viselkedik nagyon jó vezetni. Készült bele egy új 1.6-os motor, 45ös wéberekkel és DTA-val. Jelenleg 184 ló és szépen halad. Futómű gyári hosszú lengőkaros, Wartburg fékekkel és egy nagy újdonság számomra a fogasleces kormánymű. Nagyjából ennyi.

Jó irányban haladtok a MARB bajnoki cím felé ha ez teljesülne, utána mik a célok, Rallye2 vagy esetleg egy r5 volánja..? 🙂

Szeretnénk elérni ezt a célt és valóban van rá esély, hogy sikerülhet. Bárhogy is lesz, jövőre biztos hogy feljebb lépünk vagy Rally2 vagy ORC-be, ez még nem dőlt el. Húh az R5 nagy ugrás lenne, bár nem ellenkeznék.  😀 Nem tudom, hogy eljuthatok-e addig de nem adjuk fel az biztos ugyebár a legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg. 😛

A szombati remek szereplés után, ha jól sejtem igazán jó érzés lehetett másnap a nézőknek menni és sodortatni a TS-t, ez milyen volt a ti szemszögetekből?

Már nagyon vártam hogy csúszkálhassak végre, egész nyáron 1 versenyen voltunk ahol időre mentünk és bár nagyon élveztük nagyon hiányzott a kapartatás. Bele is lendültem nagyon mert az első gyorson kicsit oda ért a korláthoz, aztán a másodikon még árokban is voltunk 😀 Élveztük minden percét, sikerült több kanyart is össze fűzni ami eddig nem nagyon ment, úgy érzem most ebben is kicsit feljebb léptem.

Mesélj egy kicsit hogyan kerültél be a rallys társadalomba, és hogy jutottál el idáig?

A családom körül sokan szeretik a rally-t és ezeken a kapcsolatokon keresztül ismerkedtem meg vele, gyerekkori álmom volt a versenyzés. Először Kisubi mellett próbáltam ki a jobb oldalon a 2013-as Szilveszter Rally-n, majd Hankó Lacival mentem 3 ORB-s versenyen. 2015-ben végül azt az autót amivel együtt mentünk hozzám került és ezzel indultam először a Domaháza-Zabar sprinten. Majd egyik verseny követte a másikat, több kevesebb sikerrel, de haladtunk szépen felfele. Ahogy teltek az idők több ismerettségem lett sokan mellém álltak segítettek mindenben, tanácsban, autó építésben és sorolhatnám, nélkülük nem tartanék itt. Nagyon hálás vagyok érte.

Mi lesz a következő verseny ahol láthatunk titeket, és mik a tervek még az idei évre nézve?

Októberben lesz a Telkibánya MARB futam, ott fogunk indulni majd Mecsek Rally ahol ORB előfutók leszünk később pedig a Zemplén Rally és persze év végén a Szilveszter Rally-n is megyünk. A terv, hogy a MARB bajnokságot megnyerjük valamint a nézők kiszolgálása.

képek: Béres Gábor, Norbi