Az elszabadult kerék



Sajnos a Lengyel János – Váradi Zoltán párosnak nem a tervek szerint alakult a Szilveszter Rallye, a verseny 2. napján kiállni kényszerültek.

Sziasztok! Hogy éreztétek magatokat a Szilveszter Rallye-n?
– „Sziasztok! Nagy örömmel és bizakodva vágtunk neki a versenynek, úgy éreztük, hogy teljes mértékben felkészültünk a viadalra. Mentálisan is és az autó szempontjából is. Reménykedtünk benne, hogy egy jó ízűt fogunk autózni az év utolsó versenyén.”

Volt valami elérendő helyezés amit szerettetek volna, vagy a cél a szórakozás?
– „Elsősorban a magunk és a kilátogató szépszámú közönség és rajongó szórakoztatása volt a célunk, de azért szerettünk volna a kategória első 10-be beférni, látványos autózás mellett. Ez egy elérhető célkitűzésnek tűnt.”

Az első napon mindkét gyorsasági szakaszt sikerült teljesítenetek, a második napon viszont csak az elsőt. Mi történt?
– „Az első körgyors jól indult, intermedia gumikat tettünk fel, amik nagyon jól tapadtak a vizes burkolaton is. Vidáman autóztunk egészen addig amíg utolértünk egy BMW-t aki próbált driftelni előttünk, több-kevesebb sikerrel, ellenben minket sikerült legalább 10-15 másodpercig feltartania. A második szakasz probléma mentesre sikerült (20 másodpercet javítottunk az első gyorshoz képest). Az első napot a kategória 10. és a Lada kupa 6. helyén zártuk, de láttuk azt is, hogy hol tudunk még gyorsulni. Másnap reggel a szervizcsapatunk átnézte az autót, és észrevették, hogy lóg a jobb első kerekünk. Szétszedték és kiderült, hogy a kerékcsapágy lóg a kerékagyban, nincs nagy gond sikerült orvosolni a problémát!
Elrajtoltunk a 3. gyorson, végig fűztük ahogy tudtuk. Úgy tűnt, hogy minden rendben. Jöhet a 4. szakasz, ahol egy tempós hosszú bal kanyar után következett 150 m egyenes. A féktáv előtt éreztük, hogy borzasztóan rázza az elejét az autó. Jani próbált fékezni, de beesett a fékpedál és a következő pillanatban már bukott is le a jobb eleje. Eltört a jobb első kerékagy az autóban (amit kb. 1 hónapja cseréltünk teljesen újra csapággyal együtt), és ahogy elszabadult a kerék, letörte a féknyerget, és elszakította a fékcsövet is. Ezért kénytelenek voltunk feladni a versenyt!”

Hát ezt szomorúan hallom. Mesélj picit az autóról, mit kell tudni róla?
– „Az autó egy Rallye 2 gépkönyvvel rendelkező Lada VFTS, hosszú lenne felsorolni mindent, ami benne van, ezért csak néhány dolgot említek:

– 1.600 cm3-es injektoros Kálmán Racing Service Motor kb. 180 LE
– Kovácsolt főtengely,hajtókarok
– Ross Racing Pistons dugattyúk
– Programozható motorvezérlő computer
– FRT állítható lengéscsillapítók
– Mitsubishi L200 hátsóhíd Beszeda sperrel
– Helyén egyeses tolókerekes váltó, Martin féle szinter kuplung
– Ge szemes futómű
– Hidrós kézifék, szabályozható fékerő elosztó
– Szervokormány
– Versenykatalizátor”

Mi a terv 2018-ra?
– „Szeretnénk minél több MARB futamon elindulni, és terveinkben szerepel néhány ORB esetleg R2 versenyen előfutóként részt venni!”

Köszönöm szépen a beszélgetést és sok sikert Nektek!
– „Mi is köszönjük! Valamint szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában segített minket 2017-ben! Köszönjük a támogatást!”

Belső kamerás felvételek:

Reklámpartnereink:

L&Zs Vas Fém Kft., Szakál-Met-Al Kft., Eneos, Borca motorsport, Team Galgalog-Sped, Váradi Sándor E.V., Fun Carter Kft.