Veréb Zoltán – Eperjesi Péter az ORC P12 tavalyi bajnokai, megvédenék címüket.



Veréb Zoltán és Eperjesi Péter párosnak a tavalyi szezon a vártnál jobban alakult, és sikerült megnyerniük a bajnokságot. 

Szia Zoli! A tavalyi év milyen volt számotokra?

Üdvözlök mindenkit! Nagyon jó. Mozgalmas, izgalmakkal teli, és egyben eredményes is. Azt gondolom, hogy műszakilag és fejben is nagyon jól felkészülve sikerült nekivágnunk az összes versenynek. Sokat fejlődtünk, tanultunk, és talán a 2019-es évre mondhatom azt, hogy mind az autó mind a csapat nagyon jól összeállt. Néhány műszaki problémától eltekintve az autó nagyon jól működött, igazán jól éreztük magunkat benne egész évben.

Melyik verseny volt számotokra a legjobb?

Az összes versenyt jónak gondolnám, végre azt mondhatom, többen voltunk a kategóriában pilóták, akik jó eredményre képesek, így sokkal izgalmasabbak voltak a versenyek. Az összes gyorsaságin meg kellet küzdeni a győzelemért, voltak nagy harcok! Nekem a murva versenyek tetszenek a leginkább, így nagyon élveztük a veszprémi versenyt, a VFTS elképzeléseinket felülmúlva mozgott ezeken a pályákon. De mégis talán az ózdi versenyt emelném ki, mert bár az első napot nem tudtuk eredményesen zárni – de amíg tudtunk menni, ott voltunk az elejében – viszont a második napra nagyon fel tudtuk magunkat pörgetni és sikerült megnyernünk azt a szakaszt. Nagyon élvezetes és jó gyorsaságik voltak, és ha az időeredményeket nézzük, szorosan ott voltunk egymás mögött többen is a kategóriában.

Mecsek rallyn láthattunk utoljára milyen volt ez a verseny ? Volt e valami kaland ?

Jó volt ez a verseny is, mint az összes többi is ebben az évben. Leginkább Bodogán Feri volt egész évben a nagy ellenfél, így Pécsen is vele vívtunk az első helyért. Az első napon a kihordásos gyorsaságikon nem sikerült mindig az elképzelt tempónkat autózni, de Árpád-tetőt sikerült mind a kettőször remekül összerakni fejben is, így ott nagyon jó időt tudtunk menni. A második napon a csúszós gyorsaságik valahogy nem úgy jöttek össze,ahogy terveztem, ezért nagyon izgalmasan alakult a verseny, mert hol Feri vezetett, hol pedig mi. Az utolsó gyors előtt még mi vezettünk néhány másodperccel, de a végén Ferinek jött ki jobban a lépés, így Ő tudott nyerni pár másodperccel. Nagyon izgalmas volt ez a hétvége ebből a szempontból!

Idén milyen tervek vannak ? Marad a tavalyi bajnokság ?

Nincsenek nagy tervek idénre sem, szeretnénk ugyanúgy menni mint tavaly, ha lesz lehetőségünk akkor az összes ORC futamon elindulnánk. Természetesen marad a fehér VFTS.

Kocsin terveztek valami fejlesztést a szezonra ?

Igen, fejlesztések mindig vannak a fejünkben, jönnek újabbnál újabb ötletek, elképzelések, amit ha van lehetőségünk, megvalósítunk. Szerencsére a csapat is olyan, hogy ötletel, gondolkodik mindenki valamin. Kicsit foglalkozunk az autó külsejével, tervben van a motor fejlesztése, illetve a műszerfalat szeretném kicsit átalakítani, mert bizonyos visszajelző lámpák nem láthatóak megfelelően.

Idén először hol láthatunk titeket ?

Ha össze tudjuk egyeztetni a dolgokat, akkor talán Orfűn szeretnénk kipróbálni az autót, ha ez kimarad, akkor Egerben biztosan.

Mit üzennél a nézőknek ?

Én nagyon örülök, ha minél több embert látok a pályák szélén, 2019.-ben több versenyen is sokan voltak kint, talán egyre többen jönnek ki ismét a versenyekre. Próbálunk egyre gyorsabban menni, lehet ez nem mindig látványos, bár egyre többször van az autó a csúszáshatáron. Úgy gondolom, hogy még így is vannak helyek, ahol változatos és izgalmas élményekben lehet részük a nézőknek. Felemelő és nagyon jó érzés, amikor rengetegen integetnek egyik vagy másik kanyar kijáratnál, vagy a gyors, tempós enyhébb kanyarokban! Utólag is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki el tudott jönni a versenyekre, hogy szurkoljon a pályák mellett! 

Kinek szeretnéd megköszöni a versenyzést ?

Legnagyobb köszönettel a családomnak tartozom, hogy a háttérből segítik minden egyes versenyen a célba jutásunkat. Ezen kívül a szervizes fiúknak – Janó, Peti, Zoli, Muki, Józsi -, Flow Racing – kiváltképpen Simon Jánosnak, illetve a SCAR Ungheria csapatának.

Baranyi Sándor

Képek:RallyMedia.tk-Bitto Zsolt, Ladaracing.hu-Norbi fotó