Szórakozás, izgalom, serleg



A 2018-as Szilveszter Rallye nagyjából a tervek szerint sikerült Erdélyi György – Linszter Erika és Dredán György – Bacsik Roland párosok számára. Voltak fennakadások, de a kitartás és a szervízcsapat szakértelme megoldotta a felmerült problémákat. 

Gyuri, hogy éreztétek magatokat Erikával?

Mi nagyon élveztük a versenyt, jó volt együtt menni, nagyon ügyesen navigált Erika. Gondoltam is arra, hogy ha megyek 2019-ben, akkor vele kellene, hajtott, amikor kellett. Vivikénk megkért, hogy kupát vigyünk neki haza, úgyhogy meg volt a kellő motiváció mindkettőnknek és meg is hozta az eredményt, hiszen Lada kupa2-ben 2. helyet értünk el. Egyébként mind kategóriában és abszolútban a középmezőnyben végeztünk. Igaz, csoda, hogy így sikerült, mert az első nap a kezembe maradt a váltó, aztán a második nap kábel szakadt el. A szervízcsapat kitett magáért, mert ezen hibák ellenére jó eredményt értünk el és ennek nagyon örülök, igaz azokban a pillanatokban, nem voltam boldog, de a lényeg, hogy sikerült, amit szerettünk volna.

2019-re milyen terved/terveitek vannak?

Még nem teljesen kiforrott, hogy mi legyen, de még van idő a bajnokság kezdetéig, addigra biztosan kiderül.

Gyurci, milyen volt számotokra ez a Szilveszter Rallye?

Nagyon jól éreztük magunkat, ahogy tavaly is, a nézőknek autóztunk meg magunknak így nem volt vesztenivalónk. Igaz, azért így is akadtak bőven helyzetek, hiszen valaki végigfolyatta az olaját a pályán és hát ez azt eredményezte, mintha jégen autóztunk volna, igaz látványosan akartunk menni, de azért azt is tudatosan nem azért, mert csúszik a pálya, de utána már próbáltam ezeket az olajfoltokat kerülni. Egyik gyorson mentem egy kicsit komolyabban már csak kíváncsiságból, hogy téligumikkal is mit tudok kihozni magamból és a Ladából, és sikerült erős középmezőnyben teljesíteni, aminek nagyon örülök, ennyi elég is volt nekem, hogy még tudok valamit, vissza is tértünk az eredeti tervhez és autóztunk a saját és a kilátogatók élvezetére.

Mi történt veletek a végén?

Sajnos nem tudtuk befejezni a versenyt és az utolsó gyorson már csak lecsurogtunk, mert először azt hittem a váltó megadta magát, de végül a szombaton este ki is derítettük, hogy a főtengely tört el, és szerencsére ezt már sikerült is orvosolni Erdélyi Gyuri és Katona Kornél segítségével.

Mi a terv 2019?

Pontos terveim még nincsenek, annyi biztos, hogy többet szeretnék versenyezni, mint tavaly, hogy pontosan hol és milyen bajnokságban, az attól is függ, milyen versenyek lesznek idén.

Köszönöm a riportot és Boldog Új Évet Kívánok Nektek.

Partnereink:

Well Done., IÉJ zrt., Dynamic Design Kft., 3Dream Soft Kft., Festékszertár, Festékmester Kft., MOON 42 Kft.., Prometrik Kft.,Centrum Oil Kft. Göd, Gumicentrum, Élet&Stílus Magazin, Fuky csoki, Printprofi, C-telep, Koko trans