Sokat hibáztam, de lesz ez jobb is!



Tóth József Yondi végre éles körülmények között is tudta tesztelni az új szekvenciális váltót, számára ismeretlen pályákon, az Eger Rallye-n.

Szia Yondi! Hogy éreztétek magatokat a hétvégén Egerben?

– Egy kicsit fáradtan, de a sok probléma ellenére jól éreztük magunkat.

Az időjárás mennyire volt kegyes hozzátok? Bejött a számításotok?

– Kicsit ideg idő volt, ráadásul elég korán rajtoltunk, így félő volt, hogy néhol le is lehet fagyva. A gumiválasztásunk az pont jól sikerült az első körre, elöl puha hátul pedig a középkemény Hankook abroncsokkal mentünk.

Az első 3 gyorsasági szakaszt sikerült abszolválni. Mennyire vagy elégedett a szakasz eredményekkel?

Igen sajnos az első Eger Rallye-n csak 3 gyorsasági adatott meg, váltó probléma miatt ki kellett állnunk. Az elsőn nagyon langyosan kezdtünk, a második az már egy kicsit jobb lett. Rengeteget hibáztam. Rendszerint alá váltottam, és így nem volt jó a tempó.

Most mentél először az egri pályákon. Milyen volt az első benyomás?

– Nagyon tetszett! A 3. gyors ahhoz képest, hogy kétszer tréningeztük le, és még soha nem voltunk ezen a pályán, elég jó időt futottunk. A pályák nagyon gyorsak, de jók. Szerencsére nem mentünk az ORB után, így nem volt még kihordásos a pálya. Ezt utálom a legjobban egy aszfaltos pályán, odaérkezni egy teljesen murvás, saras kanyarhoz.

Hogyan tovább? Mi lesz a következő futam, ahol szeretnétek rajthoz állni?

– Miskolcon megpróbáljuk! De több tréninggel, mert én 2-3 pályabejárásból nem tudok jót menni, főleg ismeretlen pályákon.

Köszönöm szépen Yondi!

– Én is köszönöm! Valamint nagy köszönet Feleségemnek, Lányomnak a kitartásért, Polyák Attinak, Aninak, Frenkynek, Hús-Systemnek és természetesen a Fire Electric System Kft-nek.