Reméljük sikerül egy jót autózni!



Erdélyi György és Kovács István is tiszteletét teszi a 2017. december 27-29. között megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye-n, ahol az új építésű, injektoros Ladát fogják tesztelni. Gyurival beszélgettem.

Szia Gyuri! Ismét itt az év vége, és a Szilveszter Rallye. Visszatérő versenyzők vagytok Mogyoródon?

– Sziasztok! Mondhatni visszatérő versenyzők vagyunk, ez már 4. alkalom, hogy indulunk a Szilveszter Rallye-n.

Mennyire veszitek komolyan ezt a versenyt? Vagy inkább a cél a szórakozás?

– Cél a szórakozás! Nekünk most az a lényeg, hogy ismerkedjünk az autóval, minél több verseny kilométert tudjunk magunk mögött. Injektoros lett a Lada, ezt meg kell szokni, teljesen máshogy megy! Meg ugye év közben ültem vissza a Ladába. A-s autónak vettük, Historic-ban sikerült egy kategória 3. helyet megcsípni, de nem igazán tetszett a kagetória. Ezért úgy döntöttünk, hogy injektoros lesz.

A jobb 1-ben Kovács István foglal helyet.

– Igen, Kokó az állandó navigátor. Régi motoros, tavaly és tavaly előtt is mentünk együtt. Az összhang megvan az autóban, összeszokott kis csapat vagyunk. Nyugodt, de nagyon jó humora is van, ami szerintem nagyon fontos.

A legutóbbi FRT után mondtad, hogy egy kis finomítást végeztek még a Ladán. Mi volt az?

– A futómű beállítással nem voltam elégedett, nagyon tolta az orrát az autó. Most ezen picit finomítottunk, de sajnos nem tudtuk kipróbálni közúton. Nem tudjuk hogy milyen lesz, majd elválik. Sokat kellene vele még menni, hogy igazán be lehessen állítani.

Ha tippelni kellene, kb. milyen eredményt vársz a verseny végén?

– A kategóriában azért vannak nagyon ügyes kezű pilóták! Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy hova tudjuk behozni a Ladát. Majd sikerül ahogy sikerül. Használt gumikkal megyünk, meglátjuk. Majd az első 1-2 gyorson kiderül, hogy mire lehetünk jók!

Gyuri, köszönöm szépen a riportot, és sok sikert Nektek!

  • Én is köszönöm! És reméljük, hogy sikerül egy jót autózni!

Reklámpartnereink:

Biotech USA, P92 RDI Kft., IEJ Zrt. – Így élj jobban, Cannabis Energy Drink, Gumicentrum Kft., Centrum Logistic Kft. Göd, Centrum Oil Kft. Göd, Festék Mester Kft., 3DreamSoft – Informatikai Szolgáltató Kft., Clone GSM – mobil szaküzlet, Katona motor, ShoFruit, IP, Gumisember, Dynamic Design, Rallyfeeling, KoKo Trans Sped, Win-Win Position Kft., Hepi s.r.o , Harmdigital Kft., DP Copy, Well done Kft., Rotáció Kft., Festék Szertár Kft., Copy n More Kft., Fémtiszta Kft., Strapa Pack Kft., Dr. Marcus, I.SZ.I. Produkt Kft., Molvi Trade Kft., Lajosházi Csaba E.V., Fun Carter Kft., Golf Kft, Pet Pack Kft.