Korom Lada

Korom: Nyerni szeretnénk ahol csak lehet!



Korom Zsolti megújult autóval de a régi, profi versenyzői hozzáállással áll naki az idei déli Rally3-as küzdelmeknek!

Mi újság, hogy vagytok, hogyan használtátok ki a téli szünetet a kedveseddel/navigátoroddal?

Sziasztok! Először is üdvözlök mindenkit, köszi a megkeresést. A téli szünet nekünk inkább a megfeszített melóról szólt mint sem a lazításról vagy pihenésről hiszen az autó a porrogi versenyt követően kicsit fény törött lett. Ezt kellett úgymond orvosolni. Abban a szerencsés és helyzetben vagyok hogy a párom aki a navigátorom egyben ugyan úgy kiveszi a részét a tennivalókból mint akárki más. Szóval újraépítettük az autónkat! ?‍♂️?

Még mielőtt rátérnénk az idei évre, beszéljünk egy kicsit 2019-ről. Milyen volt az év számotokra?

Korom Lada2019 nagyon jól indult viszont hamarabb véget ért mint szerettük volna! A porrogi bakit leszámítva nagyon szuper volt, Álltunk dobogón is voltunk a kategóriánkban elsők is hálisten nem is egyszer illetve gyerekkori bakancslistás sztori volt a Baranya Kupa, amit hibamentesen teljesítettünk. Külön nagy örömünkre szolgált hogy nem tétverseny volt hanem csak mentünk ahogy jólesik, egy két gyorson még meg is lepődtünk az időkön! Szóval jó volt a 2019 ha tömörítve tekintek vissza!

Mi történt Porrogon?

Mint fentebb említettem Porrogot hamar befejeztük. Azon az egy versenyen a párom nem tudott részt venni a munkája miatt így Méreg Attila barátommal álltunk rajthoz. Atesz egy nagyon komálós hibátlan navigátor nagy tapasztalattal és annál nagyobb alázattal a sport iránt nagyon profin helytállt.
A rajt után kb másfél km-rel egy j3 ban, röviden lecsúsztunk az útról és nagyon szerencsétlenül fordultunk egyet. ?‍♂️ Tudom a hiba pontos okát de nem írom le mert hosszú is lenne meg talán úgy tűnne hogy magyarázkodom de nem! Az autót én szervizelem én nézem át, én hibáztam! ?✌️

Az idei évre a gépkönyvezésre egy megfiatalodott RAV-al érkeztetek. Mik történtek a géppel?

Szóval a kocsi újra lett építve de maradt a jól megszokott GrA-s. Ez ígyis-úgyis megtörtént volna idén csak így talán alaposabb lett! ?

Megújult a RAV-666 Lada

Korom Lada

Korom Lada

Korom Lada

Mi terv az idei évre gondolom MARB deli régió, esetleg néhány északi futam, vagy esetleg Rally2-be bele kóstolni?

Őszintén szólva igen déli régióban mennénk ahol csak tudunk, a keserű pirula az az hogy tavaly még csak csak de idén szinte mondhatom nincs szponzori hátterünk igy saját erőből vagyunk kénytelenek sajnos megint menni, ami ilyen komoly követelmények mellett közel sem olyan egyszerű mint mondjuk 2010 ben. Viszont optimista vagyok bízok a legjobbakban! Mecsekrally még bakancslistás hátha.. ??☝️

Iszonyat komoly a kategóriátok ha a tavalyi évet vesszük alapul, milyen célkitűzésekkel indultok neki az idei szezonnak?

Úgy megyünk neki az idei évnek mint a tavalyinak. Nyerni szeretnénk ahol csak lehet, a lógatást most picit háttérbe taszítva de nem elengedve. Mondhatom másképp, prológon pl nem akarok sokat menni (egyenesen)! ??

Korom LAdaMelyik versenytől várod a legtöbbet, melyik szakasz fekszik a legjobban?

Idén sok régi új pályánk lesz az előző évekhez képest tőbb is van amitől sokat várunk de az alapelven nem változtat, Árpádtető forever! Imádom azt a pályát nagyon remélem ha nem is mindenhol de ott tudunk menni, nagyon szeretjük! ?

 

Jelenleg úgy néz ki szezon nyitó Kisvaszar meg lesz rendezve, mi a véleményed arról a szakaszról?

Kisvaszar nagyon komoly pálya, szűk technikás ugyanakkor gyors, dobálós az út. Az egyik legnehezebb szerintem viszont emellett A rendezőket személyesen ismerem már jó pár éve biztos vagyok benne hogy nagyon jól kitalált, színvonalas verseny fognak csinálni. Nagyin remélem hogy tudunk ott kezdeni!!!

Miben szeretnétek idén fejlődni?

Csapatban! , Az nagyon fontos szinte elengedhetetlen szeretnék fix szervizeseket mert pl porrog úgy alakult hogy nem ért rá senki. Nem részletezem de nem volt egyszerű kör egyedül mindent ha úgy nézzük meg is lett az eredménye… Illetve egy betonbiztos szponzori háttér ami nagyon kellene egy szezonra. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ha már a nevezést megvan az is egy gonddal kevesebb nekünk! ?☝️

Tudom hogy ezt nehéz megjósolni, de hova jósolod magatokat, és mivel lennétek elégedettek év végén?

Hogy magunkat hova jósolom azt nem tudom nektek meg mondani, viszont egy teljes évnek nagyon örülnénk végre kihagyás nélkül azzal elégedettek lennénk!

Kiknek szeretnéd megköszönni a segítséget?

Korom LAdaKöszönöm:
A páromnak Mentának a kitartó munkát hitet türelmet!
KoKo-nak a segítséget a kocsi megépítésében amikor tudott jött segített!
Méreg Atinak a bizalmat!
PG electriknek az ismét hibátlan munkáját
Bymotifénytech&dugo-nak az autó új színét!
Járay Zsoltinak a belső fényezést!
Illetve Marótpécs,
Rolandklíma-nak az együttműkődést!
És az LR csapatának a matricát ??

Mit üzensz a szurkolóknak?

A szurkolóknak annyit üzennék, ha vannak még vagytok még, gyertek ki minél többen ne otthon a gép előtt űlve nézzetek meg egy egy versenyt ne bújjatok el! Szerintem ezt nem csak látni, hanem érezni is kell! ?

Köszönöm a válaszokat, őszintén remélem hogy sikerülnek majd a terveitek! Hajrá Korom!
 
Korom Lada