• Kálmánczi – Schmidt: Idén ORC! – Ladaracing.hu – Őrület ez!

    Kálmánczi – Schmidt: Idén ORC!

    Ahogy tavaly már beszámoltunk róla, ősszel visszatért a versenyzéshez a Kálmánczi – Schmidt páros és jó hír, hogy idén is láthatjuk őket, ráadásul nemcsak a déli régióban fognak feltűnni!
    Schmidt Balázst kérdeztük az idei tervekről!

    Milyennek értékeled a tavalyi évet? Az időeredményeket látva nem nagyon hagyott nyomot az a kis kihagyás, belülről hogy éltétek meg?

    – Tavaly augusztusban készült el az autónk, rögtön a MARB sorozatban tudtunk is tesztelni Árpádtetőn, ahol látszott, hogy jól sikerült a Lada. Kisebb javításokat kellett elvégeznünk, annak érdekében, hogy a Mecsek Rallye-n jól teljesíthessünk, mint előfutók. Nagyon jól éreztük magunkat a hazai rangos versenyen.
    A MARB zárásaként Magyarhertelenden indultunk az ősz folyamán. Ezek a futamokkal is elégedettek vagyunk, év végén több díjat is elhoztunk ebben a sorozatban (Abszolút 3. hely, 4-es Kategória, 3. hely, Lada kupa 3.hely). Ami nagyon nagy dolog volt számunkra és a csapatunknak is, hogy a Szilveszter Rallye-n a Lada Kupát megnyertük és ezzel az eredménnyel és sikerrel zártuk az évet.
    Összességében nagyon nagy öröm számunkra, hogy megalakult a Praktistar-InterCars csapata, hogy ilyen tuti autóval ilyen korrekt körülmények között várhatjuk a 2018-as évet.

    Idén melyik bajnokságot néztétek ki magatoknak, terveztek-e teljes évet valahol?

    – A Rallye 1-ben fogunk indulni, az ORC-n belül a P12-es kategóriában. Szeretnénk teljes évet menni.
    Nagyon várjuk az Eger Rallye-t, és persze az összes versenyt. Tele vagyunk izgalmakkal, olyanok vagyunk mint a gyerekek, számoljuk a napokat…:)
    Biztosan jó kis kategória jön össze, nem fogunk unatkozni. Tervben van még több más verseny is, ha lesz rá módunk és lehetőségünk megyünk több eseményen is. (Baranya Kupa, LR Gála..:) ) 

    Így, hogy magasabb osztályba léptek, gondolom az autó is kapott jó pár fejlesztést a télen.

    – Igen, kicsit átalakítottuk a gépet! Meghoztuk a Micsu hidat, elég jó szélesnek tűnt…:) Mit volt mit tenni, elő kellett hozni a szélesítéseket…tehát át kell építeni VFTS-re! Úgyhogy eldőlt a sorsa a Ladának. 🙂
    Komolyra fordítva a szót: Micsu híd, stabilizátorral, elől széles, GL-szemes széles lengőkarok. Hadik-féle lengéscsillapítók, nagyfékek, a 15 collos Speedline felnik. Hat sebességes váltó, és marad a jól bevált Bajor Motor. Külön köszönet Barátunknak, Gáspár Csabinak, aki a fejlesztések, módosítások fő irányítója és szakmai vezetője volt! Más már minden adott volt. Tehát így született meg a mi VFTS-ünk! 🙂

    Akkor elég komoly technikával érkeztek Egerbe, milyen eredménnyel lennétek elégedettek? Tudtok-e már esetleg valamit a kategóriatársakról?

    – Szeretnénk minél előbb végezni, de tisztában vagyunk azzal, hogy még nagyon sokat kell tapasztalnunk és tanulnunk a jövőben. A felkészülés folyik, az autót a legtökéletesebbre szeretnénk felkészíteni és természetesen mi is készülünk, mint fizikailag és mentálisan az év kezdésre. A csapat folyamatosan dolgozik a Ladán. Reméljük, sokan lesznek az ORC-ben is, ahogy figyeltük az elmúlt évet, számos „jókezű”, ügyes tehetség megy a kategóriában, akikkel biztosan sporttársi vívások lehetnek a pályákon…

    A csapat és a szponzori háttér maradt a régi vagy tavaly óta történt valami változás?

    – A csapatunk tagjai változatlanok, a szerelő csapatot továbbra is többen erősítik. Itt is nagy az egyetértés, nagyon jó látni és átélni, amint az autó fejlesztésén gondolkoznak, terveznek és együttesen dolgoznak az autón. Nagyon sokat köszönhetünk a szerelő csapatunknak. Tényleg azt látjuk, hogy mindenki szakember és érti a dolgát.
    Nekünk ez nagyon megnyugtató érzés, hogy a barátságok léteznek és nem halt ki ez a szellemiség, érdekek nélkül is működnek a kapcsolatok!
    A főtámogatók mellett több régi és új partner lépett be a csapatunkba. Az autó felülete már néha kevésnek tűnik…:) De hamarosan láthatjátok a LADA VFTS-t! 🙂

    Eger előtt tesztet vagy tesztversenyt terveztek-e valahol ahol már láthatnak a szurkolók titeket és az új versenygépet?

    – Igen, hazai pályán, az általunk is nagyon szeretett MARB futamon teszteljük a gépet, ami március 15-én lesz Orfűn, A123 Teszt Rallye az Ingram Kupáért.
    Itt végezzük el a szükséges beállításokat és finomításokat az autón. Próbálunk a hangolódni a téli alvás után az Eger Rallye-ra, amit már nagyon nagy izgalommal várunk.

    Végül, de nem utolsó sorban…igaz, hogy messze van még de tudjátok már hol lesztek Július 14-15én? 🙂

    – Igaz, hogy messze van…mert Pécstől Máriapócs jó távol van… De szeretnénk ismét részt venni a Ladaracing Gálán. Mi voltunk már nálatok és nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jó kis hétvégét hoztatok össze akkor is. Reményeink szerint lesz jelenésünk ismét a Rabócsi Ringen!

    Képek: Boros Gyula – RallyFeeling.hu ||| Szabó Melcsi