Ikotics Mátyás levele az MNASZ-nek!



A mai napon az MNASZ elnöke Oláh Gyárfás közleményt adott ki melyben felkéri a bizottságot a MARB bajnokságot érintő új szabályváltoztatások felülvizsgálatára illetve hatályon kívül helyezésére. Továbbá arra kérte az érintetteket, hogy mindenki mondja el véleményét, ötleteit egy email üzenetben az MNASZ-nek címezve! Alább Ikotics Mátyás levelét olvashatjátok!

Fotó: Hompola Miklós P sportfotó

Tisztelt Szövetség! A MARB életével kapcsolatos észrevételeim, ötleteim pontokba szedve:

1. A kialakult helyzetért felelős munkacsoport tagjait azonnali hatállyal mentsék fel tisztségükből.

Indoklás:

A közel két éves periódus alatt fokozatosan romlott a MARB hangulata az illetők, irreális elképzelése miatt és erről már több ízben kaphattak visszacsatolást. Nem az Orfűi volt az első jele a romlásnak. Sajnos nem vették tudomásul. Ezeken túl több ízben volt tapasztalható a sportunkhoz nem méltó alpári stílus, lekezelő hangnem részükről. Személyes tapasztalatom például a pécsi fórumról ahol többször felszólaltam, hogy az ott elhangzott 2017-es ígéretek, elvárások totálisan keresztbe lettek húzva. Ezt temérdek ember átverésként élte meg! Szerintem jogosan!

2. Motiválják a friss első bálozókat nevezési díj kedvezménnyel, akciós biztonsági csomaggal.

Indoklás:

Szükség van arra, hogy minél többen kedvet kapjanak. A magasabb nevezői létszám a rendezőnek is több lehetőséget ad. A színvonal emelkedése így biztosabb.

3. Motiválják eredményes versenyzésre a résztvevőket nevezési díj kedvezménnyel az éves szinten elért eredményük tükrében. Elegendő csak a kategória bajnokok kedvezményezése. Ez talán előre mozdítja a jelenleg még céltalan botorkálókat.

Indoklás:

Tapasztalható kicsit, hogy menő autó versenyezni, de nagyon sokan elfelejtik ezt időre játsszák.

4. A régiónként abszolút első három versenyzőnek legyen lehetősége elindulni kedvezményesen egy rallye 2 futamon! Ha többen belekóstolnak talán 10-ből 1 ember évente megteremti magának a lehetőséget a feljebb lépésre.

5. Tegyék teljesen átláthatóvá azt, hogyan lehet elkezdeni versenyezni. Megfelelő szakemberek segítségével akár nyílt napokat is lehetne tartani ahol kicsit átbeszélik a terveket egymással a versenyezni vágyó emberek. Mire van szüksége egy kezdőnek…stb. Legyen egy telefonszám amit felhívhatnak segítségért ha valahol elakadnak. Ne keljen facebook mendemondákra hagyatkoznia senkinek. Ezeket az információkat jól elérhetővé kell tenni. Erre a kommunikáicóra kiválóan alkalmas a közösségi média.

6. Teremtsék meg annak a feltételeit, hogy a szövetségen belül akár képviselettel is de legyen a MARB versenyzők táborának valamilyen formában szavazati joga. A MARB jelenleg bürokráciailag és jogilag is az MNASZ peremén áll. Dédelgetni kéne mint egy újszülöttet.

7. Az aktuális helyzet gyors és egyszerű megoldása szerintem ha visszatérünk például a 2015-ben elvárt szabályrendszerhez. Mivel a versenyzők zöme nem a biztonság felé vezető utat kifogásolta hanem annak rövidségét így lehet készíteni egy tervet, hogy pontosan mit és mennyi idő alatt kell elérni a sorozat biztonsági színvonalának.

Indoklás: Azért a 2015-ös évre gondoltam mert a bukócső szabály miatt nagyon sok versenyzőt vesztettünk. Ráadásul ez önhibájukon kívül történt. Ezeknek az autóknak a zöme kifogástalan műszaki és biztonsági szemmel is. Kapjanak valahogy lehetőséget a bukócső javítására például főkapu csere nélkül további X-ek beépítésével . Nagyot lendítene ez is a létszámon! Nem arra, gondolok hogy engedjenek tákolt porszívócsöves kocsikat indulni! A déli régiót ismerem leginkább. Itt Markó Tibor és Balatonyi Árpád évek óta olyan szintet követelt meg az autók felkészítését illetően ami nagyon jó minőségre hozta fel a mezőny műszaki állapotát. Ezt az eddigi sikeres és biztonságos évek tükrében én simán nevezném etalonnak!

8. Próbáljunk logikusan és reálisan gondolkozni és elszakadni kicsit az FIA függelékétől! Ezt azért látnám szükségesnek mert az életszerűség ezt követeli meg.

9. A leendő szabályalkotók beszéljenek videó üzenetben azokhoz a már már túlontúl negatív versenyzőkhöz akik a legnehezebben élték meg ezt a pár évet. Nagyon fontos lenne a jó hangulat és a versenyzőbarát hozzáállás újra megteremtése!

Röviden ennyit gondolnék. Nagyon gyors megoldásra van szükség ha szeretnénk életben tartani a sorozatot!


Tisztelettel:

Ikotics Mátyás

Most kell szót vállalni! Írd le te is véleményedet a jelenlegi rendszer problémáiról és küld el a marb@mnasz.hu címre!