Első győzelmüket aratták az új autóval!



Új fejezet kezdődött idén a Bodogán Motorsport életében. Az új VFTS második versenyén van túl, és úgy néz ki, bevált a dolog!

A 25. HELL Miskolc Rally, ORC 2WD kategória a Bodogán Ferenc – Bodogán Balázs kettős győzelmével ért véget. Ferivel beszélgettük.

Először beszéljünk az új autóról. Ez az a kabin amit én már évekkel ezelőtt láthattam a Bodogán garázsban megkezdve, az a projekt lett befejezve?

Igen ez az a kabin. Kb 3 éve várja a bevetést.

Mit tudhatunk a VFTS-ről, milyen adottságokkal ruháztátok fel?

Maradt a CUB régi motorja és váltója. Ezen kívül minden új az autóban. Próbáltam most rámenni egy kicsit az autó esztétikus megépítésére így Szaniszló Dávid Csipesz barátomat kértem meg hogy rakja össze. Meggyőződésem hogy jól sikerült! Bár még van egy pár apró hiányosság, de ezeket leszámítva rendben van teljesen!

Mi lesz a CUB sorsa ezek után?

Az még képlékeny. Van több verzió, de lassan az látszik körvonalazódni hogy megmarad és bevetjük ha szükség lesz rá!

Egerben volt ugye az első bevetés a „téessel” de nem sikerült akkor még tökéletesre hangolni a gépet, hogy sikerült az a hétvége? Miket cseréltetek változtattatok a verseny után?

Az egri verseny sajnos nem a legjobban alakult számunkra ezt jól látod! A versenyt megelőző 2 hét az autó végleges elkészülésének volt teljes mértékben szentelve amiben teljesen elfáradtunk! Valahogy nem akartak összeállni a dolgok! Az utolsó simításokat így is a versenyen végeztük el! A fő probléma egy előre nem látható gyenge alkatrész okozta a motorban! A szombati és a vasárnapi napon is a hengerfej adta fel a szolgálatot! 🙁

Hogyan indultatok neki a Miskolc Rallynak, milyen tervekkel?

Mivel a motor problémát Norbi elmondása szerint teljes mértékben kiküszöbölte, így bíztunk egy sikeres célba érkezésbe. Ez sikerült is. a Hab a tortán az eredmény volt!

Hirdetés

Milyen volt a prológ, elmaradt sajnos a csata Vizellivel pedig jó kis menet lett volna!

Sajnos elmaradt, bár én teljesen háttal ültem a moziban…. fogalmazhatunk így is! Még mindig azt érzem, hogy bizonytalan vagyok a széles autóban!

Melyik gyorstól tartottatok leginkább, és melyiktől vártátok a legtöbbet?

Nem tartottam a gyorsaságiktól! Abban biztos voltam, hogy a Mályinkai esőben nehéz lesz, így arra készültem a legtöbbet. Szerintem ott lehetett a legjobban meglépni!

Óvatosan kezdtetek majd stabilan felzárkóztatok az oroszlánhoz, milyen volt az első 4 kör?

Az első gyors tapogatózós volt mindenképpen, a második teljes káosz hisz előttünk szakadt le az ég és szakadó esőben teljesítettük. Ettől függetlenül jól sikerült és meg is nyertük. A Sátai már csak vizes volt ott nem esett így vigyázva a gumikra jöttünk át. A lyukóbányai csak levezetőnek volt mondható! 🙂

Hogyan folytatódott a verseny, volt e kalandotok amit mi nem láthattunk semelyik videóban, vagy technikai probléma?

Az első kör végén elromlott a generátorunk, ez volt a legnagyobb technikai gondunk! A gyorsokon egy két kisebb csúszáson, kereszten kívül nem volt nagyobb kaland. Talán az emelhető még ki, hogy a 2. gyorson Mályinkán lefelében utolértük Forgácsékat és az első sorból láthattuk a borulásukat. 🙁 Egy gyors megállás tájékozódás és már folytattuk is! Sok kaland ezen kívül nem nagyon volt, ami talán várhatói is volt, mert a célkitűzés a stabil versenyzés mellett a célba érkezés volt.

Fenyvesi komoly ellenfél volt ezúttal is, beszéltetek a verseny közben egymással?

Egyszer sikerült a verseny közben beszélnünk. Nagyon hajtott a legjobb eredményre és elmondása szerint nem is spórolta el sehol. Ez megnyugtató volt számomra, mert mi egész nap intermédia gumikon voltunk, amire minden kigyorsításon vigyázni kellett. Az utolsó kör első gyorsaságijától kezdve volt már bennem az, hogy nem kell tovább vigyázni a gumikra, mert Mályinka után Sátára felrakunk 2 slicket hátulra. Ez az időn is meglátszott, mert rengeteget javítottunk.-)

Hogy bírtátok ezt a hosszú és embert próbáló szombatot?

Fizikálisan nem volt gond. A nehézség a versenyautóban töltött sok ülés okozta elgémberedés volt. Ezen kívül részünkről rendben volt!

Sikeresen zártatok végül, gondolom elégedetten is, kiknek szeretnéd megköszönni ha van ilyen?

Természetesen első sorban a csapatomnak és a családomnak szeretném megköszönni, hogy hozzásegítettek ehhez a szép élményhez! Másodsorban a támogatóinknak, akik nélkül ez nem jöhetne létre. 🙂

Köszönöm:  Ventil kft; Oxygen smd; Smart energy; ItPng; Agrihő energia; ITS Logistics Hungary

Terveztek e valami fejlesztést a továbbiakban, vagy kap az autó egy kis revíziót és folyt. köv?

Egy apró futómű fejlesztés van még a tarsolyunkba azt megpróbáljuk Fehérvárig integrálni. Ezen kívül csak a szokásos revízió!

Mit üzensz a szurkolóknak?

Örülök, hogy ennyien kilátogattatok a pályákra és a szerviz parkba. Öröm volt veletek találkozni! Visszavárunk Titeket a következő versenyekre is! Amennyiben valaki személyesen is megkeres akkor biztos lehet benne, hogy egy kis Bodogán Motorsportos meglepetésben lesz része! 🙂

A Bodogán Motorsportot Itt tudjátok követni a facebookon!

Képek: FTF Pictures – Farkas Tamás, Bodnár Gergő Phorography, Bittó Zsolt- Rallymedia.tk, Sári Péter -Rallyheart.hu, Juhász Péter fotó