Duen: Aki teheti, jöjjön el a hetedikre!



Idén is ott volt, élőben közvetített, fotózott, videózott és mindenben segített amiben tudott nekünk Duen, azaz Dudás Endre, a legismertebb és legelismertebb képviselője a hazai Rally sajtónak!

Immár második alkalommal voltál jelen a Ladaracing All Star Gálán! Számos más verseny is zajlott a hétvégén, te azonban minket választottál! Minek köszönhetjük ezt a megtiszteltetést?

Igazából azt nem értem, miért csak második alkalommal voltunk ott! 🙂
Viccet félretéve: korábban mindig ütközött valami versennyel és ott kellett megjelennünk. Tavaly szerencsére el tudtunk menni és akkor is mondtam Neked: nagyon jól éreztük magunkat és akkor megígértem: idén is megyünk! Sajnáltam, hogy rászerveztek ennyi versenyt, de nem bántuk meg, hogy Máriapócsot választottuk ezen a hétvégén!
A változatos idő ellenére sokan voltak, gyönyörű autók voltak kiállítva, nagyon ügyes pilóták hajtották az autókat és igazi majális hangulat volt a RabócsiRingen.
És inkább én beszélhetek megtiszteltetésről! Azt gondolom jó része lenni egy ilyen közösségnek és ugye mondhatom magunkat is egy kicsit részének a rendezvénynek. Szerintem példa értékű volt, hogy egymás mellett, egymást segítve működött a két weboldal shopja és bízom benne, hogy mindenki megtalálta azt az ajándékot, emléket mindkét sátor alatt, amivel jó szívvel emlékezhet majd erre a rendezvényre! És talán kívülről nem látszott ennyire: tényleg próbáltuk egymást segíteni minden téren! És manapság ez az egyik legfontosabb dolog, szerintem.

Mint írtam te azért gyakorlatilag minden autós eseményen fellelhető vagy az országban! Van összehasonlítási alapod, hogyan írnád le az All Star hétvégét egy bármilyen más rendezvényhez képest?

Valóban, márciustól decemberig minden hétvégén valamilyen autós rendezvényen vagyunk. Vagy csak fotósként, vagy ha olyan a megmozdulás, akkor visszük a kis duenShop sátrunkat, telepakoljuk a Hyundai-t és úgy megyünk.
Szerencsére egyre több nagyon színvonalas autós rendezvényt tartanak kis hazánkban. Máriapócsra is sokat járunk rallycross és drift rendezvényekre.
Az ALL STAR GÁLA sportszakmai szempontból tavaly is és idén is messze az egyik legkiemelkedőbb volt a sorban, hiszen például a drifthez képest 4-500 lóerő hátránnyal oldják meg a srácok ugyanazt a feladatot. És szerintem az egyik legnagyobb elismerés, amikor a drifterek pontozóbírója is csupa elismerő szavakkal volt az összes ALL STAR GÁLA indulóról.
Ha magáról a rendezvényről kellene beszélnem, akkor azt mindenképp megemlíteném, hogy jó érzés volt látni, ahogy a MEETINGRE érkező autók és azok tulajdonosaik milyen szeretettel gondozzák féltve őrzött autóikat és milyen szívesen ’zsebelik be’ az elismerő szavakat, mosolyokat, amikor elsétál mellettük valaki.

Mit üzennél azoknak, akik még nem voltak soha LR Gálán? 

Meg kell nézni pár videót, átlapozni pár fotóalbumot és ha még több időnk van rá, akkor érdemes beleolvasni a hozzászólásokba: akik ott voltak, mindannyian jól érezték magukat! Mindenki megtalálja a maga kedvencét, legyen az patent gyári autó, leültetett rozsdaboglyának kinéző, vagy Havassy motoros, szekiváltós űrlada… És ha egy kicsit is érdekli ezek közül bármelyik is, vagy csak egyáltalán: valaha volt a családban akárcsak egy kereklámpás, vagy kockalada, akkor ezen a két napon biztos jól fogja magát érezni jövőre is! 

Ha lesz hetedik is, velünk tartasz? 

Nagyon sokan imádják a Ladákat és nagyon jó, hogy van olyan közösség, weboldal, aki ezeknek a hasonszőrű embereknek lehetőséget biztosít találkozni. És bízom benne, hogy Ti is sok pozitív visszajelzést kaptatok és ugye lesz hetedik?! LEGYEN!!És köszönjük a meghívást, biztosan ott leszünk!

Ha jól tudom te sem állsz távol a Ladáktól, nem egyszer ültél már a jobb oldalon komolyabb nevek mellett is! Van ilyen jellegű terved a jövőben is? 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert már sok, nagyon jókezű Ladás mellett ülhettem. Apócával a Hóvirág Rallye-n, Magda Robival a Nyirád Rallye-n, Bútor Robival Miskolc Rallye-n, Jana mellett Székesfehérvár Rallye-n ültem éles OB futamon előfutóként. Trakival mentünk Szilveszter Rallye-n, Kalbantner Gézával és Molnár Ferivel kocsiztunk többször is a havas Mátrában. Mindegyikük szenzációs pilóta, hatalmas élmény volt egytől-egyig minden méter, amit együtt tettünk meg. Ezúton is köszönöm Nekik!
És tervben van, hogy nem állunk meg, ha Janának elkészül végre a japán szívet kapott kockája, akkor remélem folytathatjuk tovább ezt a sorozatot.Vicces, hogy az elmúlt 30 évben nem vezettem Ladát, amikor megszereztem a jogsimat, az első legális utat a nagybátyám Ladájával tettem meg, azóta kimaradt ez az élmény. Igazából lehet, nem is baj: annyi ügyes srác mellett ültem már, tisztában vagyok vele, hogy hol a helyem! 🙂 

Hol lelhető fel a DuEn sátor legközelebb? 

A Szerelmem intéz mindent a duenShoppal kapcsolatban, én csak a grafikus vagyok, az összes többi az ő reszortja. Ő szaladgál a pólók után, tartja a kapcsolatot a beszállítókkal, intézi a webshopos csomagolásokat és a versenyeken is ő áll a sátor alatt. Pont a 6.Ladaracing ALL STAR Gálán ünnepeltük a második évfordulóját annak, hogy kijárunk rendezvényekre a sátrunkkal. Nagyon jó érzés látni, hogy sokan vagytok már a korábban tőlünk megvásárolt pólókban és jó dolog, hogy még újra és újra keresik a rallyongók az újdonságokat.
Oda szoktunk menni, ahol szívesen fogadnak minket, szerencsére már sok a sok Ladás termékünk mellett a drift és a rallycross közönsége is megismerte a nekik készült kínálatunkat.
Belenézve a naptárba, a komlói Baranya Kupa a következő, ahova megyünk a shoppal, de még idén minimum két máriapócsi versenyen ott leszünk, de megyünk Tökölre, Ózdra, Pécsre, Orfűre és év végén biztosan ott leszünk a Szilveszter Rallye-n. 

Hálásak vagyunk, hogy minket választottál és köszönjük szépen a média támogatást! További jó munkát kívánunk nektek! 

Hagyd már! Tényleg jól éreztük magunkat és bízom benne, hogy mindenki, aki ott volt!
És hidd el, mindenkinek csak javasolni fogom a következő egy évben, ha teheti, jöjjön el a hetedikre!
Nektek pedig sok erőt kívánok a weblaphoz és a találkozó megszervezéséhez! És ha bármiben tudok segíteni, csak szóljatok!
Jövőre ünnepli a duenhu a 20. évfordulóját (atyaég… kimondani is szörnyű 🙂 ), bízom benne, hogy jutni fog az ünneplésből a 7. Ladaracing.hu ALL STAR GÁLA és MEETING rendezvényre is! 😀

Köszönjük az elismerő szavakat, és reméljük hogy akkor jövőre is találkozunk! A rendezvényről Duen saját képeit, videóit pedig itt találjátok:

www.duen.hu