Czakó Zsolt lett a 2015-ös LR All Star Gála győztese!



A gombszeművel versenyző pilóta megérdemelten lett az idei év látvány Ladás bajnoka! A döntőben a szintén körlámpással versenyző, tavalyi győztes Pavol Spisak testvérét, Stefan Spisakot győzte le! A dobogó harmadik fokán a pécsi kedvenc Kálmánczi Balázs végzett, Faragó Ricsit maga mögé utasítva!

Sajnos nem lett lehetőségük a fiúknak annyit edzeniük mint a korábbi években, így elég nehéz feladat volt megtalálni a megfelelő gumiválasztást és nyomást a pilótáknak.

A 23 tagú előre behirdetett mezőnyből ketten nem jelentek meg vasárnap reggel, így mind a három szombati amatőr Showman díjas bekerült a Gála mezőnyébe! Így a győztes Rolnad Roli Pecuch (2107), valamint az ezüst érmes Molnár Lacika (21053), és a bronz érmes Stefan Spisaknek lett lehetősége megmérettetni magukat!

A kvalifikáció során minden versenyzőnek  két pontozott körre volt lehetőségük, mely körökben a forgás, pálya elhagyás nullás kört eredményezett. a Nyíregyi hooligán kiss Zsolt technikai okok miatt feladni kényszerült a versenyt, valamint Kálmánczi Balázs motorja is csődöt mondott így csapattársa Pataki Zsolt VFTS-ével folytatta a küzdelmeket.

A kvaliból a legjobb 8 pilóta jutott tovább sorrendben:

1. Czakó Zsolt 80pont
2. Kálmánczi Balázs 75p
3. Stefan Spisak 72p
4. Faragó Richárd 65p
5. Roland Pecuch 63p
6. Ecsedi Ádám 58p
7. Barnóczki Patrik 55p
8. Pataki Zsolt 51p

 Innentől a Drift szabályai szerint a top8 párokba rendeződve egymás ellen folytatta a küzdelmeket.(1-8, 2-7, 3-6, 4-5)  Nem került könnyű helyzetbe így a pécsi Pataki Zsolt aki a későbbi győztes Czakó Zsolttal kellett hogy összemérje tudását és bár végül kiesett, a top8-ba kerülés már így is bravúrnak mondható hiszen a pécsi srácok első ízben találkozhattak a máriapócsi aszfalttal.

A másik pécsi versenyző Kálmánczi Balázs nagy csatában küzdötte le Barnóczki Patrikot, a tavalyi győztes Pavol Spisak ikertestvére Stefan Spisak a tavalyi győztes 2101-el lépett túl a 2014-es ezüstérmes Ecsedi Ádámon.

Nagy csatát hozott a Faragó Richárd, Roland Pecuch párosa! Az első kör után nem született döntés így visszahívásos csatával a neves magyar versenyző Faragó Ricsi jutott tovább.

A top4-ben aztán Czakó Zsolti – Faragó Ricsi, valamint Stefan Spisak – Kálmánczi Balázs küdött meg a döntőbe jutásért, melyből a Czakó Spisak duó került ki győztesen így ők küzdhettek meg a két körlámpással az első helyért, míg a két VFTS-es pilóta Faragó Ricsi és Kálmánczi Balázs a bronzért csatázhatott.

Lezajlottak a döntők, a bírók nem kértek visszahívást így a pilóták várhatták a díjátadót hogy ki derüljenek a serlegek tulajdonosai.

Pécsi barátaink a hosszú hétvége miatt már fáradtak voltak kissé így már nem tudták megvárni a díjátadót, hiszen rájuk még egy hosszú hazaút is várt. A fiúk bebizonyították joggal kerültek be a mezőnybe hiszen Kálmánczi Balázs a szombati Street Drift versenyen számos BMW-t maga mögé utasítva harmadik helyen végzett, az LR Gálán pedig mindkét pilótájuk a top8-ba jutott sőt mi több!

Végül a díjátadón minden kiderült, a 2015-ös LR All Star Gála negyedik helyezettje Faragó Richárd lett (VFTS), harmadik helyen végzett Kálmánczi Balázs (VFTS), második lett a szlovák Stefan Spisak (2101) és a győztes a közönség szerint is megérdemelten Czakó Zsolt lett! (2101) A bajnok jutalmul pezsgőfürdőben részesülhetett!

Végeredmény:

1. Czakó Zsolt
2. Kálmánczi Balázs
3. Stefan Spisak
4. Faragó Richárd
5. Roland Pecuch
6. Ecsedi Ádám
7. Barnóczki Patrik
8. Pataki Zsolt
9. Pavol Spisak
10. Krehlik Nándor
11. Balogh Balázs „CSIGOLY”
12. Ifj. Kerék György „GURIGA”
13. Bökönyi Balázs
14. Pucsok Gábor
15. Jobbágy Krisztián
16. Hodosi Gábor
17. Nagy Zoltán „TEJCSI”
18. Dudás István Márton „DUDI”
19. Üveges Sándor
20. Kiss Balázs „VADMAGYAR”
21. Molnár László
22. Bődi Sándor „SZANDRÓ”
23. Nagy Norbert
24. Kiss Zsolt