Csehovics Alex-Sumalán Balázs mi nem ismerjük az órát!

Csehovics Alext kérdeztük, hogy milyen volt a tavalyi évük milyen volt az utolsó verseny számukra. Erre a szezonra hogy készültek mi lett volna a cél.

Szia Alex! Hogy alakult a tavalyi évetek ?

Először is szeretném megköszönni a megkeresést! A tavalyi évünk összességében, a kalandok ellenére jól alakult, nagy tervekkel nem vágtunk neki, abszolút tanuló évnek szántuk. Illetve, annyi kitűzés volt a részünkről, hogy igyekezzünk jól érezni magunkat.

Melyik volt a legemlékezetesebb előfutás ? És milyen kaland volt közben ?

A legemlékezetesebb előfutásunk az mindenképp az ózdi futam volt, több szempontból is. Kaland? Hát tudni kell rólam, hogy nem szeretem a korai kezdéseket, meg az elejét elóvatoskodom mindig. Míg aztán megjön a lendület, aztán kezd leszállni a köd. Így volt ez a szombati napon is, amikor reggel óvatosba kezdtünk, majd a nap végén a Királdi kör gyorson már annyira ” belejöttem” a dolgokba, hogy Balázs torka szakadtából üvöltött velem, hogy visszafogjon, de nem sikerült neki, és a gyorsasági vége előtt egy pár kanyarral egy balost sikerült úgy bevenni, hogy a jobb hátsó gumink lefordult, aztán majdnem egy jó nagy perec lett belőle, de szerencsére az úton maradtunk. Mondtam azt, hogy több kaland is volt, a vasárnapi nap volt számomra az igazi mumus, a Cered-Zagyvaróna szakasz, ahol 2018-ban reggel az első gyorson sikerült úgy eldobni a kocsit, h se előtte se utána nem estem még akkorát. Életem legnagyobb esése volt az sajnos. Féltem tőle, de átküldtük, és abban az ominózus kanyarban elég jól rárúgtam a kuplungra, hogy megmutassam neki, még egyszer nem fog ki rajtam. Szóval átértünk rajta gond nélkül eltört jobb első gátló talppal, amit a fiúk gyorsan kicseréltek a szervizben, majd elindultunk a Salgótarján-Vizslás gyorsra, amit még akkor nem tudtunk, hogy az lesz az utolsó gyorsunk, mivel már a beíróba 110 fokos vízzel mentünk be, és fújta a motor az olajat meg a karter gázt.

Szilveszter rally hogy sikerült nektek ? Volt e valami kaland ?

Nos a Szilveszter rally sem múlt el kalandok nélkül, nem lett kész az új motor addigra, így Furik Peti barátom CIU-jából tettük át a motort, illetve ő is ült be mellém alkalmi navigátornak, mivel Balázs apai örömök elé nézett, amihez még egyszer innen is gratulálok neki! Szóval a Szilveszter rallyn a menet levelet elfelejtettük felvenni, így hatost dobtunk, egy körből kimaradtunk.😄 A szombati második körre ezt pótoltuk, ott viszont kicsit átrendeztem a kocsi hátulját. A nem jó gumi választás miatt tolta az elejét, nem oda ment, és azt csinálta, amit akartam, így sajnos letolattuk a ring belsőn a gumi falat, de a szervizben a fiúk ügyesen “kilakatolták”. Olyannyira, hogy vasárnap este hívtam a karosszériás barátom, hogy csináltam neki egy kis munkát, aki meglepődve mondta, hogy ő is kint volt vasárnap a ringen, de nem látott semmi sérülést a kocsin😄 Vasárnap az első gyorson kitekeredtek a fitting átfolyós csavarjai a karbikból, már majdnem feladatuk, mert senkinek sem volt, mikor valaki megtalálta őket a kartervédőn felakadva, így tudtunk menni egy második kört. Összességében a verseny nem túl jól sikerült, de a hangulat annál inkább jó volt, főleg szombat délután a bokszban, mivel Csigolynak nagy finom barack pálinkája volt! 😄

Idén milyen fejlesztést terveztek ? A kocsi marad ?

Marad az autó természetesen, az új motor erősebb lesz, mint a régi volt, azon lettek fejlesztések.

Marad az előfutás vagy jön az időre menés ?

Beszélgettünk Balázzsal a tervekről, maradna az előfutás, de lehet, hogy majd egyszer Rally2-ben kipróbáljuk magunkat. Igazából tét nélkül szeretünk autózni, igyekszünk a nézőket kiszolgálni kisebb-nagyobb sikerrel. Meg nincs is idő egy teljes szezont végig versenyezni, mivel én saját családi vállalkozásunkban dolgozok, sok a szezonális munka, ahonnan nem tudok olyankor eljönni verseny miatt. Még az időre menésről Balázs fogalmazott úgy, hogy mi nem ismerjük az órát! Elsős korunkban nem tanították meg velünk, ami mondjuk rám igaz is, mert notórius késő vagyok.😆

Mit üzentek a nézőknek ebben a sajnálatos helyzetben ?

Ebben a helyzetben mi is csak azt tudjuk mondani, mint mások, hogy ki kell bírni, nekünk is hiányzik az autósport. Aztán ha jól, fegyelmezetten viselkedünk, akkor mihamarabb jöhetnek a versenykiírások.

Kiknek szeretnéd megköszönni?

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segít abban, hogy ezt a sportot űzhessük.Köszönöm. Havril Gabinak a technikát Furik Peti barátomnak a sok segítséget és szervizelést és a szerviz csapatnak, Kristófnak, Robinak, Bencének, hogy nem ismernek lehetetlent. Valamint a támogatóinknak is hatalmas köszönet mindenért!

Köszönöm a válaszokat, sok sikert srácok!

Baranyi Sándor

Képek:Bodnár Gergő-photography, Ferencz Dávid-F.D.Photography,Csoma Marcell-Bitto Zsolt-RallyMedia.tk