Cél a dobogós helyezés!



Furák Ádám, és alkalmi navigátora Géringer Zoltán is számolja már a napokat, hiszen már csak néhányat kell aludni, és ismét a rallye szerelmesei vehetik birtokukba a Hungaroringet és környékét. Ismét Szilveszter Rallye!

Szia Ádám! Szinte napra pontosan 1 évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, szintén a Szilveszter Rallye előtt. Mi történt veled a 2017-es évben?

-Sziasztok! Igen, nagyon gyorsan elrepült ez az egy év. A tavalyi Szilveszter Rallye után újra gondoltuk az autó erőforrását és fejlesztettünk rajta. Így az év első felében nem vettem részt semmilyen rendezvényen, ezt persze később próbáltam bepótolni.

Ha jól tudom, a legutóbbi „igazi” verseny amin rajthoz álltál, az a Bajna – Lábatlan közötti MARB futam volt. Persze előtte és utána is láthattunk egy-egy FRT-n. Mi volt ennek az oka?

– Idén talán tényleg csak három FRT futamon és két MARB futamon vettem részt kisebb nagyobb sikerekkel. Ennek oka egyszerű: szerencsére rengeteg a munkánk, így kevesebb idő jut a szórakozásra!

Beszélj picit az autóról. Történt valami fejlesztés az éven, vagy elég volt leporolni a jól bevált technikát?

– Év elején megcsináltuk rajta a kötelező átalakításokat. Tiba Ádám barátom kicserélte az üzemanyag és fék rendszert fittinges rendszerre! Bele került a katalizátor is és rengeteg csőhéj az autóba…
Frenky mester átgondolta a motort, és azon is erősítettünk picit, ami szerintem nagyon jól sikerült. Így most kb. 172-174 LE az autó. Ja, és kapott egy rövidebb áttételt is amitől még dinamikusabb lett!

Géringer Zolikával a jobb 1-ben vágtok neki az idei Szilveszter Rallye-nak. Hogyan jött az ötlet?

– Zolikával a lyukóbányai futam után kezdtünk napi szinten beszélgetni, és igencsak jó barátra találtam benne! Aztán a Szilveszter Rallye közeledtével felmerült az ötlet bennünk, hogy mi lenne, ha együtt mennénk… Nagy megtiszteltetés vele autózni, hiszen eszméletlen, amit ez a srác művel az autójával! Remélem azért ebben a felállásban is ragad rám valami tőle!

Van valami elvárásotok a helyezést illetően, vagy a cél a szórakozás?

– Az elmúlt két évben a szórakozásé volt a főszerep a Hungaroringen. Idén viszont megpróbálunk a kategóriánkban és a Lada kupában is a dobogós helyezésért menni! Azt hiszem az utolsó két „elbénázott” MARB futam után tartozok magamnak és a csapatomnak is egy jobb helyezéssel!

Köszönöm szépen a beszélgetést Ádám, aztán mindent bele, de csak ésszel!

– Én is köszönöm, valamint szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak (Sajt, Frenky, Laci) a szakácsainknak (Gabi, Lóri), a családomnak és a barátnőmnek az egész évben való támogatásért! És persze mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett ebben!

Reklámpartnereink:

Copy & More Kft., Fémtiszta Kft., Strapa Pack Kft., Dr. Marcus, I.SZ.I. Produkt Kft., Molvi Trade Kft., Lajosházi Csaba E.V., Fun Carter Kft., Golf Kft., Pet Pack Kft., Target Sales Group Kft., ARTHAND System Kft.