Az SP rendszám menete 2021-ben.



Az SP rendszám egy folyton visszatérő témakör az oldalon, ezért úgy gondoltuk ideje felfrissíteni az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Szikszai Bélával a debreceni gépkönyvezés szervezőjével beszélgettünk, aki hivatalosan foglalkozik SP rendszám ügyintézéssel, így most egy szakavatott hozzáértővel járhatjuk végig a gyerekjátéknak kicsit sem mondható bürokratikus útvesztőt.

Az SP rendszám jelentése

Mint egy bevezetésképpen a témába tegyük rendbe mit is jelent az SP rendszám. Nem bonyolítanánk túl ezt a dolgot, SP azaz sportcélú rendszám. Egészen pontosan a 326/2011. kormányrendelet írja: „az SP betűjelű ideiglenes rendszám táblával ellátott versenyjárművel a közúti forgalomban részt venni verseny alkalmával, valamint a versenyre felkészülés és a verseny helyszínére történő közlekedés céljából szabad.

Az SP rendszám technikai feltételei

Nos hát akkor hol is kezdjük, induljunk el a nulláról. Azzal szerintem nem lövök nagyon mellé ha azt mondom hogy kell egy autó!

Így van én is úgy gondolom, hogy azzal kellene kezdeni először amihez igazából nem tudok segítséget nyújtani senkinek, tehát először is kell egy erre alkalmas gépjármű. Ez ugyebár mindenki számára gondolom evidens hogy ha szeretnénk le SP rendszámoztatni az autónkat, ehhez elengedhetetlen egy, az SP rendszám feltételeinek megfelelő gépjármű. Na most itt bele lehetne menni a végletekig, hogy technikailag illetve papír ügyileg hogy néz ez ki, de akkor kezdjük néhány szóban a technikai részével. Mindenki fel tud menni akár az MNASZ honlapjára is megkeresni a „J” függeléket amit nyilván az FIA adott ki, és mindenféle további függelékek is ott vannak amiben leírják hogy egy manapság elfogadott rally autónak mik a feltételei attól függően hogy Rally3, Rally2, vagy Rally1-es autóról beszélgetünk.

Először is kell egy Lada

Mindenképpen azt gondolom, hogy gyorsan végig szaladva a rész egységeken, ha van egy utcai autó (most hagyjuk az óriási építéseket) tehát vegyünk egy szimpla mezei utcai autót, vegyünk például egy Ladát ha már ilyen riportot készítünk, tehát akkor ugye azzal kellene kezdeni hogy egy megfelelő bukócsövet rakjunk az kaszniba, amit FIA illetve MNASZ által elismert szempontok alapján kell készíttetni. Ez az első, és az alap. Én azt javaslom hogy az erre szakosodott embereket kellene megkeresni, azokat akiknek van jogosultsága ilyen bukócsöveket készíteni. Van azért jó pár ilyen ember szerencsére Magyarországon. Tehát az autót el kell vinni becsövezi, na most onnantól fogva igazából ha magáról csak az SP rendszámról beszélünk és megpróbálom nem túl variálni ezt a technikai megfelelési sorozatot, már csak azért is hiszen nem tudhatom hogy ki milyen autót szeretne építeni, egy full top VFTS-t, vagy egy sima N-es autót, ezért én most próbálom a legegyszerűbb változatát elmagyarázni ennek. A bukócsövön kívül ha nem akarunk olyan nagyon nagy dolgot csinálni, akkor kell még kettő darab homológ versenyülés, kettő darab homológ biztonsági öv, illetve érvényes poroltó készülék, külső-belső áramtalanító, tehát ilyen nagyon egyszerű dolgok, a zárak eltüntetése a géptetőről csomagtér ajtóról, a gyújtáskapcsolónak a kormányzárja, tehát ezek ilyen apróságok. Alapvetően egy bukócső plusz 2 üléssel és 2 övvel már azért a nagyjával meg is vagyunk ennek a dolognak, ezért erre nem is pazarolnék több szót a technikai felszereltséget illetően.

Sportrendszám okmányok nélkül nem megy

Tegyük fel akkor hogy az autó kész, megvan a papiros bukócsövünk, minden patika, minden homológ az autón még a Ladaracing matrica is. Hogyan tovább?

Na most ha készen van az autó amit szeretnénk SP rendszámoztatni, itt megint csak két dolog jöhet szóba hogy külföldi jármű okmányos autóról beszélgetünk vagy adott esetben magyar rendszámos autóról amiből szeretnénk SP-set csinálni, és azt itt szögezném le hogy az olyan járműnek amelynek nincsenek okmányai, teljesen mindegy milyen származású ha forgalmi engedélye nincs az autónak, akkor az nem lehet SP-s. Tehát vagy magyar vagy külföldi jármű okmánnyal rendelkezni kell(!), illetve magától értetődő dolog hogy az autóban legyen alváz és motorszám is, vagy úgy is mondhatnám az nem túl nagy baj ha ezek megvannak, elég nagy előnyt jelent természetesen! 😀 Szóval komolyra fordítva a szót, az egyedi azonosítói az autónak meg kell legyenek, nyilván a motorban ha nincs motorszám, csak motorkód, vagy azon a részen már csak elöregedett rozsdásodott felület van az nem olyan nagy baj, de alvázszám az mindenféleképpen kell. A külföldi jármű okmányhoz esetleg még annyit elmondanék hogy nincs regisztrációs adó, nincs KPM vizsga, nincs illeték kötelezettség ezzel kapcsolatban, tehát az SP rendszám mindezen átlagos honosítási vagy külföldi autó lepapírozásánál szokványos díjaktól mentesül, tehát ezekkel nem kell számolni.

Ha magyar rendszámos autóból válunk SP rendszámossá, az megint csak egy viszonylag egyszerű dolog, mert ha megvan a két magyar rendszámtábla (fontos mert ezeket le kell majd adni!), a forgalmi engedély, illetve a törzskönyv, ezek mind szükségesek ahhoz hogy magyar rendszámos autóból csináljunk SP rendszámos autót. Nyilván ekkor a magyar rendszámos kötelezettség megszűnik, tehát nincs tovább súlyadó, nincs tovább kötelező biztosítás, semmiféle kivonási kötelezettség, ezek is egyszerű dolgok, de a lényeg hogy a felsorolt dolgoknak meg kell lenniük.

 

Hirdetés

 

Az autót szeresse az MNASZ

Akkor eddig helyben vagyunk, tételezzük fel hogy a helyzetünk ideális, kész van a gép, megvan minden okmány is, és a rendszámok is a hónunk alá csapva. Hova tovább?

Ha megvan a kocsi, és a papírok is rendben vannak, akkor szükséges még a bukócső papír, amit a fent említett erre alkalmas bukócső készítő személy kiállított nekünk, illetve egy homologizációs lap, amit le kell kérni az adott típushoz megfelelően az MNASZ-től, amely alapján homologizálták az autót ugye arról van egy leírás. Ennek a leírásnak meg kell egyeznie azzal az autóval amit SP rendszámoztatni szeretnénk.

Tehát a homológ lapnak és a kész autónak szinkronban kell lennie.

Van lehetőség eltérésre, de amennyiben a gépjármű eltér a homológ laptól bármiben, akkor úgynevezett VO kiterjesztésben ezt a módosítást regisztrálni kell az MNASZ-nél tehát nincs semmi baj. Ha például egy N-es Zsiguliról beszélünk, mondjuk tételezzük fel hátul dobfékes egy N-es Zsiguli emberünk pedig tárcsa féket rakott rá, teljesen mindegy hogy milyent, semmi baj nincs vele, de akkor viszont a homológ laptól ez eltér. Le kell fényképezni, illetve a beszerelését egy autószerelőnek a bizonyítványi számával be kell írni a VO kiterjesztésbe, amit az MNASZ honlapján a dokumentum rovatba megtaláltok, ezt ki kell nyomtatni és be kell illeszteni a különböző szögekből készített fotókat. Beírjátok hogy ki készítette az alkatrészt, ha gyári alkatrész akkor nyugodtan be lehet írni az orosz gyárnak a nevét. Ahogy említettem az autószerelőnek a bizonyítvány számának is szerepelni kell, továbbá neki is alá kell írnia hogy ezt az alkatrészt valóban ő szerelte be.

egy darab VO is 12 000Ft-ba kerül illetve ha 10-et viszünk fel egyszerre az is ugyanennyi!

Miután ez megvan, ezt összecsatolva az első gépkönyvezés alkalmával hozni kell az MNASZ-nek, ők ezt felregisztrálják a rendszerbe, lepecsételik, és onnantól fogva jóvá is van hagyva, mellé kell rakni a homológ lapnak és már készen is vagyunk. Bármennyi ilyen módosítás elvégezhető az autón a homológ lappal szemben, de mindegyiket le kell dokumentálni. Ami a homológ laptól eltér minden egyes alkatrészt fel kell tehát VO kiterjesztésben vinni, és ezt úgy szoktam javasolni hogy ez egyszerre történjen meg, ne pedig darabokban mert egy darab VO is 12 000Ft-ba kerül illetve ha 10-et viszünk fel egyszerre az is ugyanennyi. Tehát ezt érdemes jól összeírni, azt javasolnám nektek hogy még azokat is tegyétek bele a VO-ba ami esetleg még nincs az autóban, de tervbe van véve hogy befogjátok szerelni. Tehát amikor VO-ztatásra kerül sor a gépkönyvezésen, akkor az összes VO-t pecsételtessétek le, hogy ne kelljen újból, és újból a 12 000Ft-os VO díjat kifizetni.

A homologizációs lappal kapcsolatban pedig, amit az MNASZ honlapján az e-ügyvitelen tudtok megrendelni, megjegyezném hogy felesleges trendizni a három lehetőség közül a sima mezei fekete-fehér papír tökéletesen megfelelő. Ez annak kapcsán lehet érdekes hogy a simához képest a többi drágább ,de nincs jelentősége igazából mert az egyszerűt is ugyanúgy elfogadják.

Eljött a gépkönyvezés időpontja megvan az autó, a homológ lap, illetve a cső papír.

A gépkönyvezési adatlapot nyilván előre ki kell tölteni, ez már a gépkönyvezésnek a feltétele ez nem szorosan az SP rendszámhoz tartozik, szóval a gépkönyvezési adatlapot kitöltve megjelentek gépkönyvezésre, és az alábbi dokumentumokat kell bemutassátok:

– jármű okmányok
– tulajdonjogot igazoló okmányt (nyilvánvaló ha a forgalmi a neveteken van akkor az rendben van, de ha külföldi autóról beszélünk vagy olyan magyar autóról beszélünk ami nem a neveteken van, akkor adásvételi szerződéssel bizonyítani kell az MNASZ-nek a tulajdon jogot)
– csőpapír
– homológ lap
– gépkönyvezési adatlap

Ezt szépen átnyújtjátok az MNASZ-es úriembereknek, ekkor ők átvizsgálják az autót, hogy a megadott paraméterek amik le vannak írva megfelelnek-e a kérvényben szereplő dolgokkal. Most abba nem megyek bele hogy mi van ha nem sikerül ez a történet, kívánom hogy sikerüljön mindenkinek a gépkönyvezés.

Tehát ha sikerült a vizsga, megvan a gépkönyv, akkor ők beregisztrálják a csőszámot ami nem kevesebb mint 55 000Ft-ba kerül, és maga az első gépkönyvezés díja is 20 000Ft. Tehát rögtön ott fogtok hagyni 75 000Ft-ot, majd sikerre éhezve elhagyjátok a helyszínt egy érvényes gépkönyvvel a zsebetekben.

Barátunk a Közlekedési Felügyelet

Gondolom azért még korai pezsgőt bontani, messze még a célkanyar ha jól sejtem.

Ahogy mondod. A következő lépcső hogy ezeket a dokumentumokat be kell szkenneljétek, tehát a jármű okmányokat, a tulajdonjogot igazoló okmányt, a friss gépkönyvet annak minden lapját, illetve egy 30 napnál nem régebbi teljesítmény mérést, és ezt elkülditek az atb@mnasz.hu címre, írva mellé egy pár szép sort hogy az alábbi dokumentumokban szereplő gépjárműre szeretnétek SP szakvéleményt kérni és ebben kéritek a kedves ATB segítségét. Na most az MNASZ-nél mivel már regisztrálva van az autó, minden további nélkül megfogjátok kapni ezt a szakvéleményt 16 000Ft ellenében, ezt átlehet venni személyesen Budapesten a Sportok Házában.

 

Hirdetés

 

Ha ez is megvan, akkor lehet vinni az autót a kedves és közkedvelt Közlekedési Felügyeletre, ahol egy SP szemlét kérvényeztek. Az eddig felsorolt dokumentumokat, tehát 30 napnál nem régebbi teljesítmény mérést, szakvéleményt, tulajdonjogot igazoló okmányt, jármű okmányt ezt mindet vigyétek magatokkal. És itt bekapcsolódik egy következő pont, kötnötök kell az autóra a Groupama biztosítónál egy SP biztosítást. Nem lehet máshol, nem is létezik más megoldás, csak is kizárólag a Groupama biztosítónál. El kell menni és minimum egy 1 havit meg kell kötni az autóra, mert a közlekedési felügyeletnél már kérni fogják. Meg lehet kötni alváz számra is, mert ugye az SP rendszám még nincs meg, vonakodva ugyan de megkötik. Ez körülbelül 6200Ft lesz egy hónapra, és annyi hónapra kötik amennyire kéri az ember. Lemondási kötelezettség nincs, szüneteltetési kötelezettség nincs, amennyire kötitek addig érvényes, ahogy a dátum lejárt aznap éjféltől megszűnik a biztosítás. Ezekkel felvértezve tehát lehet haladni a Közlekedési Felügyelethez.

A közlekedési felügyelet

Hát itt jön az hogy sok sikert, bár hozzá tenném egyébként hogy az egész folyamathoz is sok sikert szeretnék kívánni. Konkrétan nagyon sok olyan felügyeletet tudok az egész országban ahol szóba sem állnak az emberrel a versenyautó kapcsán. Vannak olyan megyék ahol gyakorlatilag lehetetlen leszemléztetni ezeket az autókat, hiszen egyszerűen elküldik az embert hogy ők ezt nem vállalják, lehet vinni ahová akarod. Úgyhogy ezzel kapcsolatban érdemes körbe kérdezni mielőtt cselekednétek. Egész egyszerűen nem értenek hozzá, félnek tőle, úgyhogy nemes egyszerűséggel nem csinálják meg.

Az SP rendszám kiadása

Tegyük fel hogy megtörténik a csoda, és találunk egy felügyeletet ahol bevállalják és mondjuk megütjük a jackpotot az autó még át is megy. Mi történik ezután?

Ha sikerül a sztori és levizsgázott az autó, akkor megvan a közlekedési felügyeletes műszaki adatlapotok. Ez 1190Ft-ba kerül, tegyük hozzá azért ezek száraz díjak. 🙂 Szóval ha megvagytok, megvan egy évre a műszaki vizsgátok, akkor mindezen papírokat összesepregetve amiket eddig begyűjtöttetek, lehet kullogni tovább a Központi Okmány Irodába Budapestre, hiszen sehol máshol az országban nem foglalkoznak ezzel, csak is kizárólag Budapesten a Visegrádi úton lehet intézni SP rendszámos versenyautó papír ügyintézést. Oda ugye kérni kell egy időpontot, interneten vagy bárhogyan, be kell csattogni és ki kell váltani az SP rendszámot, ami nagyságrendileg 40 000Ft-ba fog kerülni, ami magában foglalja a rendszámokat, az SP rendszámos forgalmi engedélyt, az SP naplót, az ideiglenes forgalomba tartási engedélyt tehát gyakorlatilag mindent amit ők adnak ki ezekkel kapcsolatban.

Nagyon fontos, hogy a papírokon kívül, külföldi autóknál nincs jelentősége, de magyar autóknál van, hogy a kettő darab magyar rendszámtáblát le kell adni az okmányirodában! Ennek hiányában nem fognak SP rendszámot adni se semmi mást, úgyhogy a rendszámot el ne felejtsétek magatokkal vinni!

A sportrendszám üzemeltetési költségei

Ezek a költségek amiket felsoroltunk ne ijesszenek meg annyira senkit hiszen ha ezek megvannak, akkor a következő években ezeknek csak egy bizonyos részét kell megfizetni hiszen üzemeltetni már sokkal könnyebb egyszerűbb, és költséghatékonyabb egy SP rendszámot. Tehát a meglévő SP rendszám üzemeltetésének a folyamata az gyakorlatilag ugyan ez, csak már ezeket a papírokat nem kell még egyszer beszerezni. Minden évben annyi dolgotok van hogy elhozzátok a versenyautót gépkönyvezni az év elején, szintén elviszitek a felügyeletre a közlekedési hatósághoz egy friss vizsgáért, hiszen ugye említettük 1 évre kapja a rendszámot, és ha ez is megvan akkor lehet vele menni az önkormányzathoz a Visegrádi útra. Ezeknek a költsége már töredéke a kezdeti kiadásoknak, tehát a gépkönyvezésnél már csak egy gépkönyv frissítést kell csinálni 15 000Ft-ért, a vizsga díja nem változik, a kötelező biztosítás díja szintén nem változik, illetve az önkormányzatnál a hosszabbítás jóval olcsóbb, körülbelül „tizenpárezer” forint lesz, tehát az üzemeltetés már sokkal egyszerűbb és olcsóbb lesz.

SP rendszám ügyintézés profikkal

Nagyjából ennyiből áll jelenleg egy ilyen SP rendszámozás művelet. Én azt gondolom hogy a versenyzők 90%-a nem bajlódik ezzel önmagának hiszen ez egy borzalmasan bonyolult folyamat amit sokan nem vállalnak be, hiszen a bürokrácia útvesztőiben nagyon könnyű elveszni, és nagyon sokan nem is választjátok ezt a dolgot inkább megbíztok vele egy olyan embert aki ebben otthon van. Magyarországon nem sokan foglalkozunk ezzel, kb 2-3 ember úgyhogy bármelyik oldalról megindultok hogy segítsen valaki ebben, szinte kivétel nélkül ugyanazokba az emberekbe fogtok botlani minden egyes alkalommal.

Rengeteg idő, pénz és energia

Én is azt javaslom, mindenképpen érdemes ezzel szakavatott emberhez fordulni, mert bárhol elcsúszik a történet, itt akár a papír munka vagy az utazások terén súlyos költségekbe verhetitek magatokat azzal, hogy akár nem megfelelő sorrendben vagy nem megfelelő tájékozottsággal vágtok neki. A ráfordított időről nem is beszélve. Bízom benne hogy tudtam azért hasznos információkkal szolgálni az SP rendszámoztatással kapcsolatban azoknak akik ilyesmiben gondolkodnak. Ha viszont mégis úgy döntötök hogy megbíztok ezzel inkább valakit, akkor teljeskörű SP rendszám ügyintézéssel kapcsolatban keressetek bizalommal! – Szikszai Béla

Köszönjük szépen a részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatást neked! Ha egyedül belevágtok a dologba akkor mindenkinek egy kombi Ladányi szerencsét kívánunk, amennyiben pedig úgy döntötök hogy megspóroljátok magatoknak a felesleges köröket és profi kezekre bízzátok a dolgot, akkor ahogy olvastátok teljeskörű SP rendszám ügyintézéssel kapcsolatban látogassatok el az MFA Energia Kft weboldalára ahol megtaláljátok Szikszai Béla elérhetőségeit.

Gépkönyvezési időpontok 2021

02.13. 09:00-16:00 Matics Autó Komárom, Károlyi M. u. 9.

02.14. 09:00-17:00 MFA Energia Debrecen Bellegelő kert 36/c

02.20. 09:00-17:00 Losonci Autószerviz Pécs, Melinda u. 2.

02.21. 09:00-17:00  Ten-Line Kft. Mogyoród, Kerektó u. 4.

02.27. 09:00-17:00 Ford Vagép Miskolc, 26-os kivezető

02.28. 09:00-16:00 Berecz Autójavító Eger, Sas u. 53.

03.12. 15:00-18:00 Orfű Panoráma Camping* Orfű, Dollár u. 1.